Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Van mire alapozni

Van mire alapozni

Matches

Published: 01/21/2024, 04:20 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Szép akciógóllal harcolta ki második csapatunk a döntetlent

Az első keret Ajka elleni felkészülési összecsapása után játszotta az első meccsét idén második csapatunk, amely a szlovákiai Spartak Trnava U19-es együttesét fogadta utánpótlásközpontunkban.

Az 1–1-re végződő találkozó első játékrészben nem tudtak betalálni a felek, egészen az 57. percig kellett várni a gólra, amikor is szabadrúgáshoz jutott a Trnava. A kapunktól 18 méterről elvégzett, bal alsóba tartó kísérletet a szünetben beálló Molnár Mátyás ugyan még védeni tudta, de a kipattanó labda Trivuhovic elé hullott, aki ki is használta a lehetőséget és négy méterről a hálóba gurított.

Hét perccel a meccs vége előtt jött a kispesti gól, Gyenes Ádám ívelte be a védők mögé a labdát, amit Menyhárt Barnabás gyűjtött be a tizenhatos jobb oldalán. Középpályásunk a szélen elfutó társának passzolt, aki az alapvonaltól gurított vissza a csereként beálló Palócz Balázsnak. 18 éves fiatalunk jó ütemben érkezve, remek átvétel után lőtt a jobb alsóba,, ezzel pedig beállította az 1–1-s végeredményt.

Második csapatunkra jövő héten is nemzetközi megméretés vár, január 27-én a szlovén NK Maribor U19-es együttese látogat Kispestre.

Kurucsai Milán: – Agresszív, magasan védekező és letámadó ellenféllel játszottunk jó iramú felkészülési mérkőzést. Mindkét félidőben a második fele tetszett igazán, ezekben a periódusokban sok szép dolgot csináltunk, amire lehet alapozni a következő félévünket. Láttam a csapaton a szenvedélyt, olykor lüktető volt a játék és nagyon szép gólt szereztünk a találkozó vége előtt. Emellett annak is örülök minden keretben lévő játékosnak lehetőséget tudtunk biztosítani!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD II–FC SPARTAK TRNAVA U19 (szlovák) 1–1 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Palócz (83.) ill. Trivuhovic (57.)

Honvéd II: Gyetván – Bakó, Kárász, Nagy Z., Horváth B. – Pintér M., Simon Sz., Menyhárt – Sebestyén, Gyenes, Hancz
Cserék: Molnár M., Babulják, Vojtko, Sebe, Szabó B., Tóth L., Forró, Balogh Zs., Palócz, Zsigmond

Vezetőedző: Kurucsai Milán

01/21/2024, 04:20 PMMatches

Related news

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Confident Victory Against BKV Előre

Confident Victory Against BKV Előre

Our second team secured a commanding 5–1 victory over BKV Előre in Round 14 of the NB III South-East Group.

10/30/2026 | Second team

Back at Home – Hosting BKV Előre on Sunday

Back at Home – Hosting BKV Előre on Sunday

On Sunday from 11:00 AM, our second team will host BKV Előre in Round 14 of the NB III South-East Group.

10/24/2026 | Second team

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy