Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Várunk titeket!

Várunk titeket!

Matches

Published: 01/26/2024, 04:30 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Tudnivalók a BVSC elleni vasárnapi párharcról

A téli felkészülési időszak negyedik és egyben utolsó megméretésére készül csapatunk, amely az Arad elleni győzelem, illetve az Ajkával és az MTK-val játszott döntetlen után vasárnap szurkolók előtt fogadja a BVSC-t a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban. Az alábbiakban összegyűjtöttük nektek a mérkőzéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

– A találkozó vasárnap 12:00 órakor kezdődik a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.
– A belépés ingyenes, a 0 forintos regisztrációs jegyeket a bejáratnál lehet átvenni.
– A Honvéd-MFA Utánpótlásközpont centerpályájának befogadóképessége 330 fő, melyből 297 hely a kispestieké, 33 pedig a vendégszurkolóké.
– Szurkolóink a Magyar Futball Akadémia épülete mellett, az épülettel szemben állva, jobb oldalról közelíthetik meg a lelátót, míg a vendégszurkolók az épület bal felén található kapun keresztül juthatnak be a vendégszektorba.
– Kapunyitás: 11:00 óra.
– A mérkőzésen büfével is várjuk a szurkolókat!
– Nemcsak élőben, hanem online is szurkolhattok csapatunknak, ugyanis YouTube-csatornánkon közvetítjük az összecsapást!

01/26/2024, 04:30 PMMatches

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club