Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Végig bíztunk a sikerben

Végig bíztunk a sikerben

Matches

Published: 12/03/2021, 11:56 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

„A mérkőzés egészét tekintve megérdemelt a győzelmünk“

Bár kétszer is vezetett a Paks, a Budapest Honvéd végül 3–2-es győzelmet aratott az OTP Bank Liga 15. fordulójában, a találkozót követően pedig így értékelt Horváth Ferenc vezetőedző.

„Jó meccset láthattak a szurkolók, sokgólos mérkőzést, de hozzá kell tenni, hogy az első húsz percben a Paks több gólt is szerezhetett volna. Sajnos nem úgy kezdtünk, ahogy szerettük volna, bár nagy meglepetés nem ért minket, felkészültünk arra, amit a Paks játszik. Tudtuk, mire számíthatunk, de belementünk ebbe a kapkodó, kicsit összevissza játékba. Aztán az első félidő végén elkezdtünk futballozni, azt csinálni, amiben erősek vagyunk, ez eredményezte a kétszeri egyenlítést is. A második félidőben több lehetőségünk volt, több olyan helyzet is adódott, ahol az utolsó passz, vagy a befejezés hibádzott, de örülök, hogy a végén sikerült gólt rúgni, és megnyerni ezzel a mérkőzést. Nagyon jó érzés volt a győztes gól, a srácok végig bíztak a sikerben, mentek előre, fontos találat volt, s annak is örülök, hogy így ment be, a kapufáról, mert talán megfordul minden, ami eddig sújtott minket. Mi szoktunk így kikapni, örülök, hogy most fordítva történt. Az első húsz perc a Paksé volt, a második félidőben azonban mi domináltunk, a mérkőzés egészét nézve megérdemelt a győzelmünk.“

12/03/2021, 11:56 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches