Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vereség a Fehérvár otthonában

Vereség a Fehérvár otthonában

Matches

Published: 05/03/2022, 11:06 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Hiába voltak helyzeteink, nem tudtunk pontot szerezni

Ivan Lovric három percig sem bírta ülve: az előző fordulóban jubiláló védőnk sárgalapos eltiltását töltötte a Fehérvár elleni bajnokin, így a MOL Aréna Sóstó lelátóján foglalt helyet (a Felvidékről érkező ifjú Honvéd-szurkolókhoz hasonlóan), és pattant fel a piros székéről, amikor Vidar Jónsson beadását Boubacar Traoré bólintotta mellé. (Igaz, lesről.) Örökifjú legendánk pedig a folytatásban sem lankadt, biztatta, hajtotta a társakat, vagy éppen horvátul mondott valamit, bár a hanghordozást tekintve, lehet nem baj, hogy nem értettük pontosan, mit is.

Persze a biztatás és a taps sem maradhatott el, hiszen több jó megoldást is mutatott a csapat, a 19. percben például Tamás Krisztián indította Boubacar Traorét, akinek beadását a második hullámban érkező Vidar Jónsson lőtte kapura, Kovács Dániel meg mutatós védéssel mentette szögletre.

Az előbb említett két játékos szereplése is mutatta, hogy a nyolc nap alatt lejátszandó három mérkőzés miatt a kezdőcsapat kiválasztásakor is szempont volt a frissítés, így Nebojsa Vignjevic hat helyen változtatott a Kisvárda elleni tizenegyhez képest, ami pedig a betegeket illeti, Szappanos Péter már leülhetett a kispadra, Baráth Botond, Thierry Gale és Oleksandr Petrusenko viszont továbbra is hiányzott.

Ami mindenképpen pozitívum, hogy egyenrangú felei voltunk az élmezőnybe tartozó Fehérvárnak, csakhogy amíg ők a második helyzetüket gólra váltották (az elsőnél még az exfehérvári Tomás Tujvel védett szépen), addig nálunk Zinédine Machach, majd Vidar Jónsson lövése is elkerülte a kaput, míg izlandi szélsőnk fejese a lécről pattant fölé.

A 44. percben aztán nemcsak Ivan Lovric, hanem a teljes kispadunk felpattant, hiszen Tamás Krisztián beadása után Stopira mentett Boubacar Traoré elől, csakhogy eközben jól láthatóan és hallhatóan kezén csattant a labda, Berke Balázs pedig kiosztott egy sárga lapot – a reklamáló Vlada Avramov kapusedzőnek, majd a következő percben megduplázta előnyét a Fehérvár…

(Utóbb megtudtuk, a szabály szerint, ha a játékos a saját kezét találja el véletlenül, akkor azért nem jár tizenegyes, ami finoman szólva is életszerűtlen, s ehelyütt inkább kölcsönvennénk Ivan Lovric cifra horvát mondatait.)

A térfélcserét követően is hasonló mederben folytatódott a találkozó, azaz mezőnyben egyenrangú ellenfelei voltunk a Fehérvárnak, Boubacar Traoré lövését Kovács Dániel védte, majd nálunk Zinédine Machach, míg a hazaiaknál Kenan Kodro próbálkozását blokkolta a védelem. Az első órát Nebojsa Vignjevic kettős cseréje zárta, szakvezetőnk Zsótér Donátot és Nenad Lukicot küldte pályára.

Öt perccel később éppen Zsótér Donát szöglete után alakult ki a következő kispesti lehetőség, Batik Bence fejese azonban Boubacar Traorét találta el, a lelassuló labda meg Kovács Dániel zsákmánya lett, míg a túloldalon Dárdai Palkó távoli lövése suhant el a bal oldali kapufa mellett.

A hajrára aztán előbb Hidi Patrik érkezett, majd a Bőle Lukács, Dejan Drazic páros is beszállt, és bár továbbra is próbálkoztunk, mentünk előre, azonban nem sikerült kapuba találnunk. Így hiába voltak helyzeteink, azok sajnos kimaradtak, míg a Fehérvár még az első félidőben két lehetőségét is gólra váltotta, megszerezve ezzel a három pontot.

OTP BANK LIGA, 31. FORDULÓ

MOL FEHÉRVÁR FC–BUDAPEST HONVÉD FC 2–0 (2–0)

Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó, 2527 néző

V: Berke Balázs (Georgiou T., Horváth Z.)

G: Dárdai (25.), Kodro (45+1.)

FEHÉRVÁR: Kovács D. – Rus, Stopira, Sabanov – Nego (Bese, 91.), Zulj, Pinto (Alef, 87.), Dárdai (Bamgboye, 80.), Heister – Nikolics (Petryak, 80.), Kodro

Vezetőedző: Michael Boris

HONVÉD: Tujvel – Petkovic, Batik, Klemenz – Doka, Nagy G. (Hidi, 75.), Pantelic (Bőle, 82.), Tamás K. – Jónsson (Zsótér, 60.), Machach (Lukic, 60.) – Traoré (Drazic, 82.)

Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

05/03/2022, 11:06 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches