Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Veretlenek a volt klubjaikkal szemben

Veretlenek a volt klubjaikkal szemben

Club

Published: 01/24/2021, 10:59 AMReading time: 1 min

Bőle Lukács és Tamás Krisztián is szerzett már gólt a ZTE ellen

Nyáron Tamás Krisztián, télen pedig Bőle Lukács érkezett Kispestre, s mivel legutóbb mindketten a vasárnapi riválisunknál futballoztak, összegyűjtöttünk néhány érdekességet velük, illetve a Honvéd–ZTE párharccal kapcsolatban.

– 3 korábbi ZTE-játékos szerepel a Honvédban: a Bőle, Tamás duó mellett Djordje Kamber is futballozott Zalaegerszegen.

– a túloldalon négy ex-kispestivel találkozhatunk, hiszen a télen Kálnoki-Kis Dávid is csatlakozott a Bobál Dávid, Gergényi Bence, Koszta Márk akadémista trióhoz.

– Tamás Krisztián zalaegerszegiként és honvédosként is jeleskedett az egymás elleni találkozókon, hiszen utolsó egerszegi meccsén gólpasszal járult hozzá a Honvéd 2–0-s legyőzéséhez (azon a meccsen Bőle Lukács is játszott), míg vörös-feketében rögtön gólt szerzett az első, ZTE ellen vívott bajnokiján.

– Kétszer szerepelt eddig korábbi csapatai ellen Bőle Lukács, s mindkétszer (kapott gól nélküli) sikert ünnepelhetett: a Fradival 1–0-ra nyertek a Kaposvár ellen, míg a Zalaegerszeggel 6–0-ra győztek Kaposváron, ahol Bőle ráadásul duplázott is.


– Tamás Krisztián is veretlen még a korábbi NB I-es csapataival szemben: zalaegerszegiként kétszer ikszelt a Fehérvárral, míg kispestiként 4–2-es idegenbeli sikert ünnepelhetett tavaly ősszel, ahol ugye ő szerezte az első gólunkat.


– Bőle Lukács kaposváriként a Zalaegerszeg ellen szerezte az első NB I-es gólját. A két csapat 1–1-re végzett a 2011 novemberében játszott meccsen, amikor Djordje Kamber még a ZTE-t erősítette, míg az akkor 16 éves Tamás Krisztián 2011 nyarán szerződött Szombathelyről az AC Milanhoz.

– Hazai pályán legutóbb tavaly februárban mérkőztünk a Zalaegerszeggel, akkor 2–0-ra győztünk, s immár hármas hazai győzelmi szériában vagyunk a kék-fehérekkel szemben.


S, hogy mit várnak a srácok a mai meccstől?

„Győzelmet, mindenféleképpen” – jegyezte meg Bőle Lukács, amire Tamás Krisztián is ráerősített: – „Egyértelmű, nem is lehet más a célunk!”


01/24/2021, 10:59 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club