Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Versenyben a bajnoki címért

Versenyben a bajnoki címért

Academy

Published: 05/24/2022, 06:24 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Takács László tanítványai magabiztos győzelmet arattak az MTK otthonában

Éles a verseny a bajnoki címért az U17-es korosztályban, emiatt minden hátralévő mérkőzés létfontosságú, ugyanis egyetlen pontvesztés már az első helybe kerülhet. Ennek tudatában látogattak a Fradi előtt két ponttal vezető mieink az MTK-hoz a hétvégén.

Az első játékrészben végig fölényben játszott a Honvéd-MFA és már a 11. percben Bakó Dávid megszerezte a vezetést, amelyet fél órával később László Máté duplázott meg. A második félidőben kiegyenlítettebb volt a meccs, azonban a 73. percben Szamos Ádám feltette az i-re a pontot és góljával eldöntötte a találkozó sorsát.

Takács László tanítványai a 3–0-s győzelemmel továbbra is az első helyen állnak a tabellán, két ponttal a második Ferencváros előtt, azonban a zöld-fehérek egy összecsapással kevesebbet játszottak.

U17-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 12. FORDULÓ

MTK BUDAPEST–BUDAPEST HONVÉD-MFA 0–3 (0–2)

Lantos Mihály Sportközpont

V: Horváth Gy. (György B., Hahner D.)

G: Bakó (11.), László M. (41.), Szamosi (73.)

Honvéd-MFA: Molnár M. – Vojtko (Burger, 77.), Sebe, Bezzeg, Átrok (Knolmár, 77.), László M. (Braun, 66.), Simon B. (Szamosi, a szünetben), Nagy D., Bakó, Balogh Zs. (Tóth M., 66.), Mihály B.

Vezetőedző: Takács László

Takács László: – Az első félidőben végig nagy fölényben játszottunk és a két rúgott gól mellett is számtalan lehetőséget alakítottunk ki. A második játékrészben kiegyenlítettebb lett a játék, kevés lehetőség alakult ki a kapuk előtt, egy szép támadás végén sikerült megszereznünk a harmadik gólt, ami eldöntötte a találkozót. Magabiztos játékkal, megérdemelt győzelmet arattunk!

05/24/2022, 06:24 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy