Mivel múlt héten már matematikailag is bebiztosította bajnoki címét, lényegében tétnélküli mérkőzésen lépett pályára az MTK otthonában U16-os csapatunk. Ennek ellenére az első pillanattól kezdve komolyan vették a feladatot fiataljaink, bár az első félidőben ez gólokban nem mutatkozott meg.
A fordulás után negyedórán belül megnyugtató előnyt alakított ki a Honvéd, előbb Vojtko István, majd az A-csoport gólkirályjelöltje, Fábiánkovits István talált be. Az utolsó percekre az MTK visszajött a meccsbe, de a három pontot így is a kispesti gárda zsebelte be. U16-os együttesünknek két mérkőzése maradt hátra a bajnokságból, jövő kedden a PFLA-val, szombaton pedig épp mostani ellenfelével, az MTK-val szemben.
U16-OS BAJNOKSÁG, 7. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA 1–2 (0–0)
Budapest, Lantos Mihály Sportközpont
V.: Erdelecz József (Cservölgyi Sz., Gyurka B.)
Gólszerző: Barkóczi (84.), ill. Vojtko (54.), Fábiánkovits (60.)
Honvéd: Tóth B. – Bakó (Pintér M., a szünetben), Burger, Sebe, Vojtko (Átrok, 77.) – Mihály D., Nagy D., Kalocsány (Tóth L., 69.), Knolmár (Simon B., a szünetben) – Fábiánkovits, László M. (Kruppai, 69.)
Vezetőedző: Nagy Mihály
Nagy Mihály: – Bajnokcsapathoz méltó teljesítményt nyújtottunk, bár rosszul kezdtünk, könnyelműek voltunk. Voltak gyengébb egyéni teljesítmények, de a csapat kiegyenlítette ezeket. Nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, de el kell ismerni, hogy a hibáinkat nem tudta kihasználni az ellenfél. Ezúttal kollégám, Märtz Márk „meccselt”, kiválóan.






