A hétvégi eredmények tudatában már biztos második helyezettként utazott a Honvéd-MFA U17-es csapata Székesfehérvárra, a 8. fordulóból elhalasztott mérkőzésre. A találkozón több fiatalabb játékos is lehetőséget kapott, Kis Koppány és Menyhárt Barnabás például első mérkőzését játszotta ebben a korosztályban, a csapat többi tagjához hasonlóan mindkét akadémistánk megállta a helyét.
Az összecsapáson több helyzetet is kidolgoztak a kispestiek, de betalálniuk nem sikerült, így gól nélküli döntetlennel zárult a csata. Farkas Tibor együttesére még két idegenbeli mérkőzés vár, előbb a DVTK, majd az MTK ellen.
U17-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 8. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
MOL Fehérvár FC–Budapest Honvéd-MFA 0–0 (0–0)
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó
V.: Tóth András (Kiss N., Tóth B.)
Honvéd: Illiás – Bezzeg (Moery, 61.), Polyák, Polák (Kocsis G., a szünetben), Tarcson (Haronisz, 78.), Fehér B., Ulbert, Nagy Z., Kis K. (Pilter, 61.), Morvai, Krajcsovics (Menyhárt, a szünetben)
Vezetőedző: Farkas Tibor
Farkas Tibor: – Biztos második helyünk tudatában utaztunk Székesfehérvárra, ahol egy kulturált, jó szellemiségű ellenféllel szemben léptünk pályára. Célunk a győzelem mellett az volt, hogy az edzéseken gyakoroltakat mérkőzésszituációban modellezzük, megfelelő mérkőzésterhelést biztosítsunk, illetve a korosztálynál fiatalabb játéksoknak játékperceket adjunk fejlődésük érdekében. Több helyzetet is kialakítottunk, de sajnos ezek mind kimaradtak. Tényleg csak a gól hiányzott a játékunkból, de a többi szegmensben rendkívül hasznos mérkőzés volt!






