Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Döntetlen Ajkán

Döntetlen Ajkán

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

2–2-re végzett az első felkészülési meccsén Bódog Tamás együttese

Ismerős arcok. Mindenhol.

Ajkán gyakorlatilag bármerre fordultunk a klubház előtt, az öltözőfolyosón, vagy éppen a pályán, csupa ismerős arcot láthattunk. Ami persze nem is csoda, hisz a Budapest Honvéd stratégiai partnere a Veszprém megyei együttes, az öt éve tartó közös munkát pedig partneri megállapodással emelte még magasabb szintre az együttműködés.

A sajtótájékoztatónak otthont adó terem után aztán ismét a pályára szegeződtek a szemek, érkeztek az ajkai és a kispesti szurkolók, találkoztunk korábbi futballistáinkkal, Heffler Tiborral, Csemer Gyulával, vagy éppen Stoiacovici Dáviddal, de itt voltak az aktuális szezon kispesti kölcsönjátékosai is: Irimiás Gergő, Kovács Niokolasz, Soltész Dominik, Tóth Péter és Zvara Levente.

A régi kedves ismerősök mellett persze az új arcokkal is ismerkedhettünk, hiszen a nyáron igazolt Tóth-Gábor Kristóf – azok után, hogy szombaton a második csapatban megszerezte első honvédos találatát – az első félórában előbb gólpasszt adott, majd gólt is szerzett.

A mérkőzésnek ebben az időszakában egyértelműen fölényben futballoztunk, jobbára az Ajka térfelén zajlott a játék, a hajrában azonban a hazai együttes előtt is adódtak helyzetek, az első 45 perc lefújása előtt pedig szépített is a rivális.

A szünetben Bódog Tamás sort cserélt, míg az Ajka a kezdőcsapatával folytatta a meccset, és láthatóan igyekezett még nagyobb energiákat mozgósítani az egyenlítésért. Ebben a periódusban már kiegyenlítettebb volt a játék, sőt a hazai együttes előtt egyre több lehetőség adódott – a mi részünkről egy-egy veszélyes ellencsapást, távoli lövést jegyezhettünk fel –, és a zöld-fehérek az egyenlítő gólt is megszerezték.

A folytatásban Soltész Dominik, Irimiás Gergő és Zvara Levente is pályára lépett, az Ajka továbbra is ment előre, több gólt azonban már nem tudott szerezni, s mivel mi sem lőttük meg a harmadik találatunkat, így döntetlennel ért véget a találkozó.

A kemény edzések mellett, a formálódó csapat számára első erőpróbának megfelelő volt, jöhet a folytatás – immár a győri edzőtáborban

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele