Ha abból indulunk ki, hogy a Drava Ptuj és az FK Rosztov ellen is esőben nyert a Honvéd Ausztriában, akkor könnyen elképzelhető, hogy (a némiképp babonás) Horváth Ferenc a jövőben égi áldást kérvényez majd a találkozóinkra, sőt, ha még tovább görgetjük a hiedelmek szekerét, akkor a délelőtti meccskezdés is szükséges lehet még.
Komolyra fordítva a szót, induljunk ki a Pribram elleni 5–3-as vereségéből, hiszen a csapat nagy része (9 játékos) akkor és a Rosztovval szemben is pályán volt, s ezúttal már egy egészen másik Honvédot láthattunk.
„Azt éreztem, hogy most sokkal könnyebb volt védekezni” – jegyezte meg Eppel Márton a meccs után, mire érkezett is válasz Horváth Ferenctől: „Azért, mert sokkal közelebb voltatok egymáshoz, nagyon kompakt volt a csapat!”
Összességében is jó iramú meccset vívtunk a komoly játékerőt képviselő orosz ellenféllel szemben, és nemhogy nem játszottunk alárendelt szerepet, előttünk is adódtak lehetőségek és a mezőnyben is egyenrangú ellenfelek tudtunk lenni. Persze azt se felejtsük el, hogy a sikerhez Szappanos Péter remek védéseire is szükség volt, kapusunk biztos pont volt, a kapott gól nélküli meccs pedig a védelmet, s az egész csapatot dicséri.
És természetesen ezúttal is igaz, amit a szerda este mondtunk, hogy ezek csak felkészülési mérkőzések, nem szabad belőlük messzemenő következtetést levonni, annak azonban mindenképpen szabad (és kell is!) örülni, hogy csapatunk végig pariban volt egy orosz első osztályú riválissal. Higgadtak, tudatosak voltunk, fegyelmezetten futballoztunk, ezt a játékot kell továbbvinni a folytatásra.
Hiszen ez a legfontosabb az edzőmeccsekben: lehessen rájuk építeni a folytatásban. Most pedig nemcsak a tanulságokat kell levonni, hanem tényleg építkezhetünk erre a sikerre.
Jöhet az eső!
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd FC–FK Rosztov (orosz) 1–0 (0–0)
Fürstenfeld
V: Erwin Komornik (Kollmann, Spörk)
G: Bőle (75.)
Honvéd: Szappanos – Mezghrani, Batik (Benczenleitner, a szünetben), Klemenz, Tamás K. – Nagy G. – Bőle, Nono, Hidi, Májer – Eppel (Gale, 66.)
Vezetőedző: Horváth Ferenc
Rosztov: Baburin – Langovich, Martic, Melekhin, Nikolayev (Tosevski, 59.) – Mamev, Gigovic Schetinin (Sukhomlinov (80.) – Folmer, Komlichenko, Tugarev (Turischev, 80.)
Vezetőedző: Valerij Karpin





