Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Filmbe illő történet

Filmbe illő történet

Spiele

Veröffentlicht: 13.10.2021, 15:22Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Emberhátrányban szerzett négy gólt az öregfiúkcsapatunk

Rosszul kezdődött, de happy enddel végződött kedd este a Honvéd öregfiúk-mérkőzése  a Kőér utcai pályán. Sérülésekkel tizedelt csapatunknak a legnagyobb gondot az jelentette, hogy a két kapus, Edelényi Dániel és Plókai Attila közül egyik sem tudta vállalni a játékot, ezért szükségmegoldáskánt a csapat védője Máj Zoltán húzta kezére a kesztyűt. A kezdőcsapatban kapott helyet a szintén sérüléssel bajlódó Pisont István, aki addig vállalta a játékot, amíg a közlekedési nehézségekkel küzdő Vincze László meg nem érkezik. (A Pisont-Vincze cserére a 12. percben került sor.)

A nehézségek ellenére a Honvéd azonnal magához ragadta a kezdeményezést, több veszélyes támadást is vezettünk. A hazaiak ritkán jutottak el a kapunkig, ha pedig mégis sikerrel jártak, akkor vészkapusunk hárított, hol fejjel, hol a messzire kifutva a kapujából lábbal. A 16. percben aztán egy ellentámadás után váratlanul vezetést szereztek a hazaiak, 1–0. A piros-feketéket szerencsére nem törte le a váratlan gól, továbbra is támadásba maradtak, több ziccerünk is adódott, majd a 22. percben megtört a jég: Bárányos szögletét Hungler csúsztatta a hazaiak kapujába, 1–1.

A szünetben egy helyen változott a kispestiek összeállítása, Szamosi Zoltán helyére a kisebb sérüléssel bajlódó Tóth Csaba állt be. Alig kezdődött el a második félidő és már nálunk volt az előny, Erdei beadását Zana juttatta a hazaiak kapujába 1–2. Az 56. percben tovább növeltük az előnyünket, ismét Erdei volt aktív a baloldalon, beadását Tóth Csaba kapásból bombázta a Pénzügyőrök kapujába. 1–3. A 61. percben a végig izgalmas meccsen váratlan fordulat történt. Hungler a kaputól 12 méterre kézzel visszahúzta ellenfelét, amiért a játékvezető kiállította és büntetőt ítélt. 

A meccsből hátralévő 20 perc igen keménynek ígérkezett, és bizony nem akadt olyan ember a pályaszélén, aki ne a zöld-fehérek sikerét vizionálta volna. Csakhogy ami ezután következett az akár egy hollywoodi filmtörténet is lehetne. Máj Zoltán – Ivan Lovric pár évvel ezelőtti bravúrját idézve – hihetetlen bravúrral kitolta a jobb alsó sarokra tartó tizenegyest.

A folytatásban a mieink okosan futballozva, ellenfelünk fegyverét használva, kontrára játszottak. Alig telt el öt perc a büntető hárítása után, amikor Trembulyák visszagurított labdáját Lannert úgy bombázta a kapuba, hogy a labda lécről vágódott a hálóba, 1–4. Négy perccel később a csereként beállt Vincze László percei következtek, előbb a 70., majd a 73. percben vette be a zöld-fehérek kapuját, így már 6–1-re vezetett a Honvéd.

A hazaiak ugyan próbálták csökkenteni hátrányukat, de a mieink remekül védekeztek. A meccs zárójelenetét Trembulyák mutatta be, amikor az utolsó percben nagy bombát küldött a hazaiak kapujába, 1–7.

A Honvéd BKE, legközelebb október 18-án, hétfőn 19:30-kor a Szigetszentmiklós ellen lép pályára a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.

ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 7. FORDULÓ

Pénzügyőr SE–Honvéd BKE 1–7 (1–1)

Kőér utca

V: Homoki Zoltán (Zsilkó G., Görgényi Zs.)

G: Vincze L. (2), Hungler, Trembulyák, Lannert, Zana, Tóth Cs.

Honvéd: Máj – Bábik, Hungler, Budovinszky, Erdei – Szamosi Z. (Tóth Cs., a szünetben), Lannert, Zana, Pisont (Vincze L., 12.) – Bárányos, Trembulyák. 

13.10.2021, 15:22Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele