Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelem a Fradi ellen – Videó!

Győzelem a Fradi ellen – Videó!

Klub

Veröffentlicht: 26.02.2023, 15:40Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Második csapatunk Kispesten gyűjtötte be a három pontot a nagy riválissal szemben

Az FTC II csapatát fogadták a XIX. Kerületben Kispesten Szamosi Tamásék az NB III Közép csoportjának 23. fordulójában. A kiemelkedő történelmi értékkel bíró párharc igazi csemegének bizonyult, hiszen ellenfelünknél és nálunk is több, első osztályban már bizonyított játékos léphetett pályára, például a mi részünkről a frissen felépült Bocskay Bertalan.

Nagy kedvvel kezdtük a mérkőzést, Fábiánkovits István már az első percben veszélyeztette a vendégek kapuját, a tizenhatos vonalánál kapott labdát és középről bombázta rá, de a lövése a keresztléc fölött szállt el.

Ezt követően negyedórán át a mezőnyben folyt a játék, egészen Benkő László elfutásáig, aki a szélen ellépve tette be a labdát az érkező László Máténak, ő pedig hét méterről fejelhetett, a kísérletét könnyen fogta Tóth Zalán.

Egészen a 36. percig kellett várnia a kilátogatóknak az első gólra, akkor Eördögh András kapta meg a labdát a jobb szélen, pár másodpercnyi vezetés után tette be a pazarul érkező Szabó Alexnek, aki 12 méterre a kaputól levette és középre helyezve gólra váltotta társa beadását.

Három perccel később ismét megvolt az esélyünk a gólra, Lukas Klemenz csúsztatott bele Bocskay szögletébe, de fél méterrel a kapu fölé szállt a próbálkozása.

Az első játékrész végeztével egy gólos előnnyel mentünk a szünetre, ekkor hagyta el a pályát a Bocskay, Keresztes középpályás tengelyünk, akik sérülésükből felépülve játszottak egy pazar félidőt.


A folytatásban a cserékkel együtt sem esett a játék minősége, a Keresztes helyére beállt Patrik Zrnic duplázta meg az előnyünket, a tizenhatos vonaláról fejelte át a vendégek, kissé kint álló kapusa felett a labdát, ezzel megduplázva előnyünket.

Mindössze három perccel később szépíteni tudott a Fradi, Kocsis Gergely szabálytalansága után ítélt büntetőt Maml Zoltán játékvezető. A labda mögé Jones Zyen állt, aki erőből középre lőtte a labdát (2–1).

A folytatásban a mi mezőnyfölényünk érvényesült, de az eredményen változtatni már nem tudtunk, a végjátékban bravúrt bemutató Schrankó Leventének hála ellenfelünk sem tudott egalizálni, ezzel pedig 2–1-es végeredménnyel tartottuk itthon a három pontot.

Szamosi Tamás: – Gratulálok minden játékosomnak, a Ferencvárost megverni mindig óriási fegyvertény. Ebben a fordulóban nagy szükségünk volt a győzelemre, hogy kicsit helyrezökkenjen az egyensúly, hiszen az elmúlt mérkőzéseken nem tudtunk sikert aratni. Úgy érzem, hogy kezdünk beleszokni az új játékrendszerbe, de nem mehetek el szó nélkül az NB I-ben már bizonyított, visszajátszók mellett, akik odaadással és harcossággal vetették bele magukat a meccsbe és segítettek a társaiknak minden szituációban.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 2022/2023, 23. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–FERENCVÁROSI TC II 2–1 (1–0)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Maml Zoltán (Szkrajcsics, Bizderi)
G: Szabó A. (37.), Zrnic P. (58.) ill. Zyen (61., büntetőből)

Honvéd II: Schrankó – Szabó A., Klemenz, Kocsis G. – Eördögh, Bocskay (Feledy, a szünetben), Keresztes (P. Zrnic, a szünetben), Benczenleitner – Benkő L. (Menyhárt, 67.), Fábiánkovits (M. Zrnic, 81.), László M. (Koszovscsuk, 72.),
Vezetőedző: Szamosi Tamás

FTC II: Tóth Z. – Kaján, Fenyvesi (Trimboli, a szünetben), Pintér (Mazzonetto, 79.), Manner (Ladányi, 79.), Cubra, Say, Varga Z. (Pócsik, 69.), Juhász B., Tóth A., Bassey (Zyen, a szünetben)
Vezetőedző: Korolovszky Gábor

26.02.2023, 15:40Klub

Ähnliche Nachrichten

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub