Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ha Haraszti, akkor Honvéd-siker

Ha Haraszti, akkor Honvéd-siker

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

A Taksony vendégeként győzött a második csapatunk

Kabalának mindenképpen tökéletes a dunaharaszti sporttelep, hiszen az előző szezonban a Budapest Honvéd első csapata a Magyar Kupában 7–1-re, a második együttesünk pedig a bajnokság nyert 3–1-re a Dunaharaszti MTK otthonában, s bár ezúttal a Taksony volt a rivális, a helyszín nem változott – no meg a győztes kiléte sem. Sőt, az előző NB III-as szezonhoz hasonlóan ezúttal is 3–1-es sikert ünnepelhetett a kispestiek második együttese.

Noha a Taksony már a második percben vezetést szerzett, a huszadikban Kerezsi Zalán egyenlített – szombaton az első, szerdán pedig rögtön a második felnőttgólját is megszerezte a fiatal támadó –, míg negyedórával később már nálunk volt az előny. A hajráig nem változott az eredmény, és a mérkőzés utolsó szakaszában is a mieink előtt adódtak helyzetek, majd végül Szabó Bence szerezte meg a harmadik gólunkat.

„A gyorsan bekapott gól után nagyon hamar és nagyon profin felálltak a fiatalok, szemre tetszetős akciókat vezettünk, szép gólokat lőttünk, és többségében győztesen kerültünk ki azokból a nehéz helyzetekből, amelyeket gyakorolnunk kell a felnőttmeccsek alkalmával. Igazán jó játékosokból álló, erős csapatot vertünk meg, abszolút megérdemelten” – értékelte a mérkőzést Simon Miklós vezetőedző.

A Honvéd második csapata immár öt találkozó óta veretlen (három győzelem és két döntetlen a mérleg, ráadásul kétszer vendégként nyertek a fiatalok), és két meccsel kevesebbet játszva a 11. helyen áll, és a vesztett pontok tekintetében csak két pontra van a dobogótól.


NB III KÖZÉP CSOPORT, 9. FORDULÓ

Taksony SE–Budapest Honvéd II 1–3 (1–2)

Dunaharaszti MTK Sporttelep
V:
Somogyi Sára (Ring K., Dobos D.)

Gólszerző: Tóth L. (2.), ill. Kerezsi (20.), László D. (36.), Szabó B. (84.)
TAKSONY: Palásthy – Hesz (Balázs, 92.), Szalai, Búrány, Gulyás, Szilágyi (Fodor, a szünetben), Simon, Tóth L., Kun L. (Tóth F., 65.), Gálfi, Pesti
Vezetőedző: Schőn László
HONVÉD: Megyeri – Varga G., Kálnoki-Kis, Benczenleitner, Eördögh, Török K., László D. (Németh D., 62.), Kocsis D., Nagy G., Kerezsi (Kovács D., 79.), Bartha B. (Szabó B., 62.)
Vezetőedző: Simon Miklós

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club