Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Idén is átélné a kupadöntőt

Idén is átélné a kupadöntőt

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Négy fal között – Fodor Dániel römizni is megtanította a lányát az otthon töltött időszakban

Március 16-án függesztette fel a Magyar Labdarúgó Szövetség a bajnokságokat, játékosaink azóta egyéni edzésterv szerint, otthon készülnek, sorozatunkban előbb az NB I-es keret tagjainak mindennapjairól számoltunk be, most pedig a szakmai stábbal folytatjuk – az 5. részben Fodor Dániellel, a Honvéd masszőrével.

„Egy fekete Honvéd-mezes szurkolóra lettem figyelmes a videóban, aki Fodor Dániel, a masszőrünk, így arra lennék kíváncsi, mit érzett akkor szurkolóként és mit érez most a csapat mellett dolgozóként a meccsek alkalmával” – passzolta tovább a vírusnapló virtuális labdáját Pandur Róbert, most pedig Fodor Dánielé a színpad, hogy megadja a választ.

„Más érzés, nagyon más érzés – kezdte a Budapest Honvéd masszőre. – Amikor a lelátón vagy, akkor a szurkolói vér van benned, és egész más, amikor az öltözőben lehetsz ott, végigköveted a heti felkészülést, átéled az öltöző hangulatát. Néha nehezebb szurkolóként megélni egy-egy meccset, mert nem tudhatod, hogy mi és miért történik, ami viszont közös, hogy akár a lelátón, akár a kispadon vagy, győzni akarsz! A tavalyi kupadöntő hangulata fantasztikus volt, különleges érzés, ahogy többezren vonultunk a stadionban, jó ennyi emberrel együtt lenni, és bízom benne, hogy idén már a stáb tagjaként élhetem át, milyen is egy kupadöntőben szerepelni.”

Fodor Dániel hozzátette, 1998-ban vitte ki a bátyja egy Honvéd-mérkőzésre, és azóta is a kispesti együttes elkötelezett szurkolója. Akkoriban még az érettségire készült, illetve főiskolára járt, 18 évesen pedig már szerződést kapott a Magyar Állami Operaháztól.

„Kevesen tudták, hogy a Táncművészeti Főiskolára járok, de néha azért kaptam a zrikát és balerinának hívtak – mondta mosolyogva Fodor Dániel, akit szerettünk volna rábeszélni egy kisebb táncbemutatóra, de nem állt kötélnek. A térde. – Jó pár térdműtétem volt, gyakorlatilag nincs szalag a térdemben, az utolsó műtét pedig sok mindent keresztbe is húzott, és most már alkalmatlan a komoly szintű táncra.”

A Honvédhoz tavaly nyáron érkezett masszőr lányával, Eszterrel és feleségével, a Budapest Bárból, illetve a Jazz+Azból ismert Behumi Dórival tölti a mostani időszakot, kislányuk pedig nagyon élvezi, hogy mindkét szülője egész nap otthon van.

“Fodor


„Ettől függetlenül van nehezebb része is ennek a helyzetnek, Dóriéknak például jelenleg minden fellépésüket törölték, egyelőre nem látjuk, mikor folytathatják ezeket – tudtuk meg Fodor Dánieltől. – A kislányunk most elsős, napközben tanulunk vele, írás, olvasás, matek, illetve angol órái is vannak, ezek el is viszik a nap felét, a suli mellett pedig rengeteg mesét nézünk játszunk, jól érezzük magunkat. Sőt, a lányomat römizni is megtanítottam az elmúlt hetekben.”

Fodor Dániel a távolból is már találkozhatott a játékosokkal, hiszen Lajtaváry Buda fizioterapeuta mellett a Honvéd központjában tartott egyéni edzések során ő is részt vesz a szükséges egészségügyi protokollok betar(ta)tásában. És természetesen folyamatos kapcsolatban vannak a stábtagok és a játékosok is, Fodor Dániel pedig Hajdu Attilának passzolta tovább a labdát.

„Hogy áll a fekvőtámaszokkal és a húsevéssel?” – tette fel a kérdést gyógytornászunknak, kedden pedig az is kiderül, miért tért ki Fodor Dániel külön a húsfogyasztásra.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub