Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jöhetne a visszavágó

Jöhetne a visszavágó

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Az első FIFA-rangadón az Újpest győzött a Honvéd ellen

Bár a járvány miatt szünetelnek a bajnokságok, futballistáink feltalálják magukat a kényszerszünet alatt is. Az Aranyoroszlánok szerdai adásában láthattátok – s a következő napokban a honvedfc.hu-n is megmutatjuk majd nektek –, ahogy Hidi Patrik a Debrecen elleni rangadót pótolta be FIFA-ban, szombaton pedig az Újpest által indított #maradjotthon ligában a lila-fehérek elleni derbi is megrendezésre került. Az ellenfelek ezúttal Banai Dávid és Nagy Gergő voltak, győztesként pedig ezúttal összesítésben 5–4-re (1–0; 4–4) az újpestiek labdarúgója jött ki.

„Ilyen nagy közönség előtt még nem játszottam – vallotta be Nagy Gergő a mérkőzés után. – Én is szoktam nézni interneten a profik meccseit, esküszöm, egy kicsit lámpalázam is volt. Legalábbis nem úgy ültem neki ennek a mérkőzésnek, mint általában, volt egy kis töltete.“

Egyelőre nem tudjuk, hogy a bajnoki párharcra mikor kerülhet sor, Nagy Gergő szerint pedig épp ez a legnehezebb ebben a szituációban, így talán jól is jött neki egy órát ilyenképp kikapcsolódni, még ha nem is elégedett az eredménnyel.

„Nem volt rossz ez a két meccs, de többet vártam magamtól! Egy kis hátrányt jelentett, hogy nem a saját konzolomon játszottam, de nem akarom erre fogni, az első mérkőzésen sanszom sem volt – mondta nevetve Nagy Gergő. Játékosunktól ugyanis megtudtuk, hogy míg neki Xbox, ellenfelének PS van otthon, így végül Hidi Patrik sietett segítségére, aki kölcsönadta neki a saját eszközét. – Az első meccs kiábrándító volt, de a másodikon már egészen kezdtem hozzászokni a különbségekhez, az már jól sikerült. Szívesen vállalok majd egy visszavágót Xboxon, de még jobb lenne a pályán!“


01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub