Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ki kell javítani a hibákat

Ki kell javítani a hibákat

Academy

Published: 09/25/2022, 08:56 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Nem tudott pontot szerezni második együttesünk Hódmezővásárhely ellen

Az NB III, Közép csoport harmadik helyéről, jó formában várta hétvégi ellenfelünk a Honvéd második együttesének vendégszereplését. Az eddig hazai pályán hibátlan hódmezővásárhelyi csapat ezen a délutánon is otthon tartotta a három pontot a 3–0-s sikerüknek köszönhetően.

Szamosi Tamás: – Nem szeretnék kifogásokat keresni, férfias küzdelemben, kemény mérkőzésen kaptunk ki egy jobb csapattól. Azokat a hibákat amiket elkövettünk már szerdán ki kell javítani. Gratulálok az ellenfelünknek.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 2022/2023, 9. FORDULÓ
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC–BUDAPEST HONVÉD II 3–0 (1–0)
Hódmezővásárhelyi Városi Stadion

V.: Fehérvári Patrik (Flinta Z., Ancsin Z.)
G.: Irmes (35., 71.), Szabó P. (53.)
Sárga lap: Deczki (62.), Tapiska (85.), ill, Kocsis G. (41.), Németh B. (64.)

Hódmezővásárhelyi FC: Deczki – Molnár, Hunya, Bata, Irmes (Kenderesi, 72.), Orosz, Pesuth (Erhardt, 72.), Zabari (Vastag, 72.), Barta (Tapiska, 66.), Hegedűs (Schildkraut, 66.), Szabó
Asszisztensedző: Antal Krisztián

Honvéd II: Gyetván – Petkovic, Sebe, Németh B., Pukhtieiev (Mihály, 78.), Fábiánkovits (Nagy D., 67.), Feledy, Kozma (Niamculovic, 67.), Kulbachuk (Braun, 78.), Pintér, Kocsis G. (Menyhárt, a szünetben)
Vezetőedző: Szamosi Tamás

09/25/2022, 08:56 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy