Szerdán a Csácsbozsok-Nemesapáti otthonában lépett pályára a Budapest Honvéd, amely a Magyar Kupában a Zala megyei I. osztályú együttes vendégeként kétgólos győzelemmel jutott tovább a legjobb 32 közé. A gól nélküli első félidőt követően előbb Tóth-Gábor Kristóf, majd Thierry Gale talált a hazaiak kapujába, s végül megérdemelt győzelmet arattak a kispestiek.
„Nehéz meccs volt az elején, de a végére, azt hiszem, jó teljesítményt nyújtottunk – mondta a találkozót követően Thierry Gale. – Nehezen jöttek a gólok, jól védekezett az ellenfelünk, látszott rajtuk, hogy úgymond nincs veszíteni valójuk és mindent beleadtak, hogy meglepetést okozzanak ellenünk. Nagyot küzdöttek, de a végén a jobb csapat győzött.”
Fiatal támadónk hozzátette, úgy véli, ez többek között annak is köszönhető volt, hogy remekül szálltak be a cserék a meccsbe, s a második etapban kijött a lépés, meg tudta mutatni a csapat, hogy mire is képes valójában.
„Az edzőnk megdicsért a meccs után, aminek nagyon örültem – árulta el Thierry Gale, akinek 82. percben szerzett találatával nyert a Honvéd. – Szerettem volna még több gólt szerezni, de az a legfontosabb, hogy nyertünk és továbbjutottunk. Azonban előre kell tekintenünk, hiszen a következő kupameccsig vár ránk még néhány bajnoki megméretés. Szombaton a Mezőkövesddel találkozunk, s ahogy az első osztályban mindegyik meccs, úgy az is egy nehéz találkozó lesz, de bízunk magunkban és abban, hogy megszerezzük a három pontot.”




