Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Lélektanilag is fontos

Lélektanilag is fontos

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Erőt és önbizalmat adhatnak a felkészülési meccsek

Jelen helyzetben határozottan fontos.

Bár a felkészülési mérkőzéseken nem (mindig) csak az eredmény az, ami igazán lényeges – sokkal inkább a játék, a gyakorlás –, a Budapest Honvéd esetében ezúttal sokat számít, hogy a Győr és az Újpest elleni találkozót is sikerrel hozta a csapat.

„Lélektanilag sokat jelentett nekünk ez a kis siker, sőt, ha a Budafok elleni tavaly decemberi bajnokit is ideveszem, akkor zsinórban három meccset nyertünk. Fontos, hogy a sok kudarc után némi sikerben is van részünk, ami önbizalmat adhat mindenkinek – mondta Zsótér Donát. – Kezd alakulni az a kombinatív játék, amit mutatni szeretnénk a meccseken. A szezon végén már látszott, hogy képes erre a csapat, helyzeteket alakítunk ki, viszont ezeket be is kell lőnünk! Bízom benne, hogy a tavaszra is pozitív hatással lesznek ezek a sikerek, illetve a mutatott játék, hogy működjön az, amit az edzéseken gyakorolunk. Természetesen előfordulhat az is, hogy esetleg nem megy tökéletesen a játék, viszont ha nyerni tudunk, akkor sem lehetünk elégedetlenek. A legfontosabb, hogy eredményesen teljesítsünk a folytatásban.”

Középpályásunk hozzátette, a Győr és az Újpest elleni felkészülési meccs is hasznos erőpróba volt, jó ellenfelekkel szemben gyakorolhattunk, s jöhet a harmadik találkozó, az MTK-val vívott mérkőzés.

„Az MTK is sokpasszos, kombinatív futballt játszik, nagyon örülök, hogy tudunk ellenük gyakorolni, és láthatjuk, mi az, ami esetleg még hiányzik a játékunkból, amin javítani kell a bajnoki rajtig. A szombati meccs után pedig már teljes gőzzel a Zalaegerszeg elleni rajtra készülhetünk” – tette hozzá Zsótér Donát.

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele