Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Májer Milán első gólja

Májer Milán első gólja

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 1 Min.

Kölcsönfigyelő – Soltész Dominik után Kovács Nikolasz is megsérült

Augusztus első hétvégéjén elkezdődtek a Merkantil Bank Liga küzdelmei. Az NB II-ben összesen tizenkét kölcsönjátékosunk szerepel (plusz a kooperációban részt vevő Cipf Dominik és László Dávid), így továbbra is kiemelt figyelemmel követjük a másodosztály küzdelmeit, természetesen a mieinkre fókuszálva.


Erdélyi Botond, Horváth Milán, Tömösvári Bálint (BFC-Siófok): a Szeged vendégeként kapott ki 2–1-re a Balaton-parti együttes. Horváth Milán végigjátszotta a mérkőzést, Tömösvári a 77. percben állt be csereként, míg Erdélyi a kispadon ült.

Fazekas Lóránt (Békéscsaba 1912 Előre): továbbra is veretlen a Békéscsaba, ezúttal Dorogról távoztak három ponttal a viharsarkiak (0–2). A találkozón Fazekas nem került keretbe.

Irimiás Gergő, Kovács Nikolasz, Soltész Dominik, Tóth Péter, Zvara Levente (FC Ajka): komoly pofonba szaladt bele a remekül rajtoló Ajka, a Budaörs 5–1-re tudott győzni a zöld-fehér rangadón. Az U21-es válogatottba is meghívott Kovács Nikolasz kezdőként 68 percet játszott, egy rossz mozdulatot követően azonban megsérült, nem tudta folytatni a találkozót, és a sérülés miatt a korosztályos válogatott sem számíthat rá. Mivel Kis Károly korábban mindhárom cserelehetőségét kihasználta, a bakonyiak emberhátrányban fejezték be a mérkőzést. Irimiás csereként 32 percet töltött a pályán, Tóth a kispadon ült, Zvara és Soltész pedig nem került keretbe, utóbbi a hétközi fordulóban súlyos sérülést, bokaszalag-szakadást szenvedett és műtét vár rá.

Juhász Zsombor (Gyirmót): a Szolnok elleni hazai 1–1-et Juhász a kispadról figyelte. A Gyirmót hét fordulót követően a harmadik helyen áll a másodosztályban.

Májer Milán, Temesvári Attila (WKW ETO FC Győr): a mérkőzés 35. percében egy szép kontratámadás végén lőtt a DEAC kapujába Májer Milán, góljával már kettővel is vezetett a Győr, de a hajdúságiak megfordították a találkozót (3–2). Az ETO kilenc emberrel fejezte be az összecsapást. A mérkőzést gólszerzőnk mellett Temesvári is végigjátszotta.


A Merkantil Bank Ligában is válogatott szünet következik, a következő játéknap szeptember 13.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub