Az U19-eseknél az MTK együttesét fogadta a Honvéd-MFA, érdemes kiemelni, hogy a mieinknél négy, 2005-ben született játékos kapott helyet a kezdőcsapatban.
Sokáig nem esett gól a mérkőzésen, pedig a kispestiek a második félidőben dominánsabbak voltak ellenfelüknél, ennek ellenére mégis a vendégek szereztek vezetést a 69. percben. Krajcsovics Ábel négy perccel később egalizálni tudott, viszont a kék-fehér alakulat erre két találattal válaszolt.
U19-ES BAJNOKSÁG, 7. FORDULÓ
Budapest Honvéd-MFA–MTK Budapest 1–3 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Szabó J. (Gönczi P., Borók D.)
G: Krajcsovics (73.) ill. Guth (69.), Merényi (79.), Juhász L. (83.)
Honvéd-MFA: Gyetván – Varga G., Szabó T., Zsigmond, Nagy Z. (Gera, 72.), Morvai, Kalocsány (Kovács V., 85.), Pintér M. (Krajcsovics, 68.), Fehér B. (Ulbert, 68.), Rácz B., Tarcson (Nikitscher, 68.)
Vezetőedző: Pinezits Máté
Pinezits Máté: – A mérkőzés után először Benedek Tibor gondolata jutott eszembe, amit Vatai Ati bá‘ régióvezetőnktől hallottam:
„A győzelem plusz erőt ad egyénileg is, fejben, önbizalomban is. A feladat az, hogy amikor nem sikerül, akkor is ugyanolyan erősek maradhassunk. Hiszen a lényeg abban nyilvánul meg, hogy mi nem azért vagyunk jók, mert nyerünk vagy nem nyerünk, hanem mi jók vagyunk, és aztán vagy nyerünk, vagy nem. "
Míg az első félidőben kerestük a fogást ellenfelünkön, addig a másodikban amikor már úgy nézett ki megtaláltuk és domináljuk, kontrolláljuk a mérkőzést, a semmiből gólt kaptunk. A játékosok ugyanolyan elánnal mentek tovább, kiegyenlítettünk, mentünk a győzelemért, amikor újabb pontrúgásból újra büntetették hibánkat. Mondanám az ilyen mérkőzések utáni szokásos sablont, hogy nem érdemeltünk vereséget, de inkább onnan fogjuk meg, hogy még vállalkozóbbnak és bátrabbnak kell lennünk és akkor az ilyen mérkőzéseken is rúgunk legalább annyi gólt mint az ellenfél! Gratulálunk az MTK-nak a győzelemhez!


.jpg)



