1. perc: A hazaiak tiszta sárgában, a Honvéd vörös-fekete szerelésben. A PAFC kezdte a találkozót.
10. perc: Urblík egy szép esernyőcselt követően lőtt kapu fölé.
17. perc: Kényszerű csere a felcsúti csapatban: a megsérült Urblík József helyén Jakub Plsek a pályán.
22. perc: Knezevic beadását a hosszún érkező Slagveer jócskán fölé emelte.
23. perc: Plsek húsz méteres próbálkozása pattogott el másfél méterrel a jobb kapufa mellett.
30. perc: Zsótér távoli szabadrúgását magabiztosan védte Tóth.
33. perc: Tóth-Gábor sarokkal indította Kocsist, aki egy az egyben vihette a kapusra, de Tóth bravúrral hárította próbálkozását, és a kipattanót is felszedte Tóth-Gábor elől.
33. perc: A felcsúti hálóőrrel ütköző Tóth-Gábor Kristóf kapott sárga lapot.
37. perc: Lovric mellkassal blokkolt egy kemény lövést, védőnk rövid ápolás után visszatérhetett a pályára.
45. perc: 1 perc a ráadás az első játékrész végén. Zsótér kapott sárga lapos figyelmeztetést a Van Nieff-fel szemben elkövetett szabálytalansága után.
45+1. perc: A játékvezető lefújta az első félidőt. PAFC-Budapest Honvéd: 0-0.
46. perc: A szünetben csere nem volt, a Honvéd kezdte a második játékrészt.
49. perc: Gyors kontra végén Tóth-Gábor lövésébe tette bele a lábát a lesen tartózkodó Kocsis.
51. perc: Mance tartott rá Baráth lábára sárga lapot érően.
53. perc: Két változtatás Hornyák Zsolt együttesénél. Luciano Slagveer, illetve Alexandru Baluta hagyja el a pályát, helyükön Kiss Tamás és Tamás Nándor a folytatásban.
55. perc: Zsótér lövése egy védő lábáról pattan a ketrec fölé. A szögletet Baráth fejelte kapura, de Tóth magabiztosan fogta a labdát.
57. perc: Knezevic beadását Mance öt méterről kapu fölé fejelte.
66. perc: Először cserél Klausz László: Németh Dániel a pályán Tóth-Gábor Kristóf helyén.
69. perc: Mance lesről talált a hálóba.
73. perc: Van Nieff kapott sárga lapott, nyújtott lábbal csúszott rá Kocsisra.
76. perc: Tamás szöktette Mance-t, Tujvel remekül mozdult ki a kapujából, és felszedte a labdát.
77. perc: László Dávid és Kocsis Dominik hagyta el a pályát, helyükön Kesztyűs Barna és Kerezsi Zalán folytatja.
84. perc: Kerezsi akadályozott egy hazai szabadrúgást, a játékvezető sárga lappal büntette.
87. perc: Corbu váltja Knezevicet a felcsúti együttesben.
90. perc: Vezet a PAFC. Van Nieff szabadrúgását Meissner estében a jobb alsó sarokba stukkolta. 1-0.
90. perc: 4 perc a hosszabbítás.
90+2. perc: Kiss Tamás kapott sárga lapot labdaelrúgásért.
90+3. perc: Keresztes Noel a pályán, Zsótér Donátot váltotta.
90+4. perc: A játékvezető lefújta a találkozót. PAFC-Budapest Honvéd: 1-0.
OTP Bank Liga, 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés
PAFC-BUDAPEST HONVÉD FC 1-0 (0-0)
Felcsút, Pancho Aréna, 623 néző
V.: Erdős József (Garai P., Medovarszki J.)
Gólszerző: Meissner (90.)
PAFC: Tóth B. - Radics, Meissner, Spandler, Nagy Zs. - Urblík (Plsek, 17.), Van Nieff - Slagveer (Kiss T., 53.), Baluta (Tamás N., 53.), Knezevic (Corbu, 87.) - Mance
Vezetőedző: Hornyák Zsolt
BUDAPEST HONVÉD: Tujvel - Baráth, Kamber, Lovric - Bocskay, Szendrei, Hidi, Zsótér (Keresztes, 90+3.), László D. (Kesztyűs, 77.) - Kocsis (Kerezsi, 77.), Tóth-Gábor (Németh D., 66.)
Megbízott edző: Klausz László





