Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Pontszerzés Újpesten

Pontszerzés Újpesten

Spiele

Veröffentlicht: 16.08.2021, 00:25Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Döntetlent ért Nenad Lukic első honvédos gólja

Két, az idényt visszafogottan kezdő csapat lépett pályára a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap este, hiszen az Újpest két mérkőzésen egy pontot szerzett, a mieink pedig sajnos még annyit sem, hiszen előbb a DVSC, majd az MTK győzte le a Honvédot, szóval egyértelmű volt, hogy muszáj javulni, muszáj pontot szerezni! Lehetőleg hármat!

Ehhez képest nemcsak a szakmányban érkező szúnyogok, hanem Katona Mátyás gólja is „csípett”, főleg azért, mert az újpestiek vezető találata előtti szabadrúgást egy gyors lila-fehér kontra előzte meg, amely pedig eladott kispesti labda nyomán alakult ki.

Addig becsülettel gyűrték egymást a felek, hazai részről leginkább a Croizet, Tallo páros okozott csípős pillanatot a mieinknek, míg nálunk Bőle Lukács volt a legaktívabb, egészen addig, amíg Csongvai egy bodicsekkel földre nem vitte. Tettéért sárgát kapott, fájdalom, hogy Bőlét a szünetben végül le kellett cserélni, s Májer Milán érkezett a helyére. A szünetig pedig feljegyezhettünk még egy sorfalban kikötő szabadrúgást, illetve némi újpesti zavart, amikor Lukic elől Kutrumbisz próbált menteni, egyúttal azonban Banai kapus mellett is elrúgta a labdát, amely a jobb oldali kapufa mellett gurult szögletre.

Nem jött rosszul a szünet, és egyértelmű volt, hogy a második félidőben más felfogásban, még harcosabban, még nagyobb lendülettel kell kimenni a pályára, enélkül ugyanis nem tudunk pontot szerezni.

A játékrész elején Nono rövid sarok felé tekeredő szögletei okoztak légiveszélyt Banai kapuja előtt, az 59. percben pedig Antonov vitte földre Nagy Dominikot, és mivel ezt szabálytalanul, ráadásul a tizenhatoson belül tette, büntetőt lőhettünk! A tizenegyest új igazolásunk, Nenad Lukic végezte el, higgadtan helyezett a jobb alsóba, így első kezdőként játszott kispesti meccsén megszerezte az első kispesti gólját.

Az egyenlítés lendületet adott a Honvédnak, látszott, hogy kellő elszántsággal igenis lehet esélyünk, nemcsak az egy, hanem a három pontra is. A 67. percben Lukic labdáját Nagy Dominik lőtte kapura, Banai azonban bravúrral hárított. Lüktetőbbé vált a mérkőzés, egyik csapat sem akarta döntetlennel zárni az estét, s ebben a szakaszban már a mi akaratunk érvényesült.

A 81. percben aztán nálunk volt a meccslabda is, Nono ugratta ki Lukic-ot, aki rávezette a labdát Banai, ő azonban az előzőnél is nagyobb bravúrt mutatott be, majd Májer ismétlését is fogta a lilák kapusa. Szerencsére azonban nemcsak Újpesten, Kispesten is akad ám jó(l védő) kapus, három perccel később ugyanis Szappanos ütötte szögletre Csogvai távoliját.

A hátralevő néhány percben már ismét a küzdelem dominált, akartak a csapatok, de egyikben sem volt már elég erő a győzelem kiharcolásához.

 A Budapest Honvéd megszerezte első pontját a szezonban, s bízunk benne, hogy ezzel elindult csapatunk a fény útján.


OTP BANK LIGA, 3. FORDULÓ

Újpest FC–Budapest Honvéd FC 1–1 (1–0)

Szusza Ferenc Stadion

V: Berke Balázs (Buzás B., Szert B.)

G: Katona (34.), ill. Lukic (60. – tizenegyesből)

Újpest: Banai – Kastrati, Csongvai (Bjelos, 84.), Koutroubis – Pauljevic, Mack, Mitrovic, Antonov – Croizet, Tallo (Simon K., 57.), Katona

Vezetőedző: Michael Oenning

Honvéd: Szappanos – Mezghrani, Batik, Klemenz, Talys (Tamás K., 65.) – Pantelic (Banó-Szabó, 82.) – Bőle (Májer, a szünetben), Zsótér (Hidi, 52.), Nono, Nagy D. – Lukic (Eppel, 82.)

Vezetőedző: Horváth Ferenc

16.08.2021, 00:25Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele