Tovább tart öregfiúkcsapatunk tavaszi menetelése, a mieink idei harmadik meccsüket is megnyerték, ráadásul ezúttal rangadón gyűjtötték be a három pontot. A Honvéd összeállítása egy helyen változott, a hosszú sérüléséből felépült Gendur László állt a kispestiek kapujába.
Két jó csapat rangadóhoz méltó mérkőzést játszott. Nyílt sisakkal futballozott mindkét gárda, így felváltva kerültek veszélybe a kapuk, csak az volt a kérdés, melyik együttes veszi be előbb a rivális kapuját. A félidő derekán, az egyébként sportszerű mérkőzésen, sajnálatos sérülés történt és a Honvéd cserére kényszerült, Zana Norbert hagyta el a pályát. A félidő utolsó percében a kispestiek szerezték meg a vezetést. Bábik remek ütemben tálalt Trembulyák elé, aki éles szögből, 8 méterről, a kapus lábai között lőtt a hálóba (0–1).
A szünet után az MTK nagy erővel támadott, és az 55. percben siker koronázta a kék-fehér erőfeszítéseket. Hidvégi védhetetlen gólt lőtt a hosszú felső sarokba (1–1). Az egyenlítés után is nyílt maradt a játék, mindkét csapat győzelemre játszott. A 64. percben egy szemre is tetszetős támadás végén Trembulyák újra vezetést szerzett a kispestieknek. Bárányos a 16-os sarkáról a védők mögé nyeste a labdát, a jó ütemben érkező Trembulyák pedig 7 méterről a kapus mellett lefejelte a labdát a földre, ami onnan a hálóba pattant (1–2). A hátrányba kerül kék-fehérek nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, de a kispesti védelem, Gendurral az élén, jól állt a lábán. A 72. percben a remek formában futballozó Trembulyák egy újabb látványos góllal zárta le a meccset. Móra Krisztián passzát a kispesti támadó eltolta a védő mellett, majd 15 méterről átemelte a kimozduló kapus felett a labdát (1–3).
A hátralévő időben nem esett több gól, így a Honvéd fontos rangadót nyert az MTK otthonában, és a riválist 3 ponttal megelőzve a második helyre került, igaz, a kék-fehérek egy meccsel kevesebbet játszottak.
Öregfiúkcsapatunk a hétfőn elhunyt Isa Gábor emlékének ajánlotta a győzelmet.
Öregfiúk I. osztály, 14. forduló
MTK Budapest–Honvéd BKE 1–3 (0–1)
BKV Előre Stadion
V: Gyana Gergely (Milavecz Péter, Kerék Ádám)
Gólszerző: Hídbégi, ill. Trembulyák (3)
Honvéd: Gendur – Erdei, Hungler, Budovinszky, Móra – Radnai, Pisont (Bárányos), Bábik, Zana (Vincze L.) – Trembulyák, Tóth Cs. (Szamosi Z.)
Sárga lap: Radnai 47., Erdei 76. percben





