Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újabb szerdai siker – Videó!

Újabb szerdai siker – Videó!

Spiele

Veröffentlicht: 28.04.2021, 16:30Lesezeit: 2 Min.

Második csapatunk kettő egyre legyőzte az Újpestet

Szabó Alex kitűnő indításával Németh Barnabás és László Dávid kettő az egyben vezette az Újpest kapusára (a korábbi kispesti Tomori Zoltánra) a labdát második csapatunk hétközi bajnokiján, ám előbbi talán túl önzetlenül tálalt csapatkapitányunk elé, így egy visszafutó védő tisztázni tudott – hihetetlen, mekkora helyzet maradt ki.

Az elhibázott ziccer felkavarta az addig eltelt húsz perc küzdelmes mezőnyjátékát, és kispesti helyzetlavinát indított meg. Rögtön a szögletből László Dávid fejesét ütötte ki bravúrral Tomori Zoltán, aki Németh Barnabás közeli próbálkozását is hárította, már-már a kihagyott lehetőségek garmadát hozó Fradi-meccs jutott eszünkbe a helyzetek láttán.

Szerencsére kilencesünk nem adta fel, és egy újpesti kapufát követően egy perccel remekül tálalt Banó-Szabó Bence elé, aki egy átvétel után lélektanilag is fontos gólt szerzett.

Simon Miklós kettős cseréje ellenére az Újpest lendületesebben jött ki a második félidőre, ami nyolc perc elteltével egyenlítésben is megmutatkozott, igaz, Csörgő Viktor átkozhatta a balsorsot, hiszen a Tomori kapushoz hasonlóan exkispesti Hegedűs Márk lövése az ő vádliján átszánkázva csapta be Dúzs Gellértet.

Védőnk lelkierejének hála, nem sokáig emésztettük magunkat a bekapott találaton, Csörgő ugyanis három percen belül elegánsan belsőzött az újpesti kapuba egy felpattanó labdát, újra a mieinknél volt az előny.

Sajnos az elmúlt hetekben visszaköszönő, mérsékelt helyzetkihasználás ismét jellemezte csapatunkat, Kocsis Dominik és Zsótér Donát szinte lemásolta Németh és László első félidei ziccerét – gól sajnos ebből sem lett, ahogy Bocskay Bertalan és Kerezsi Zalán lövése után sem lett nagyobb a kispesti előny. Ahogy ígérte, Simon Miklós ezúttal is bátran forgatta gárdáját, de nem mondható, hogy ezzel gyengültünk volna, hiszen az öt változtatással összesen 24 bajnoki gólt küldött pályára vezetőedzőnk, ezt a meccset mégsem sikerült hamar lezárni.

A hajrában ellenfelünk meg is érezte a vérszagot, s az utolsó percekben több lehetőséget is kialakított, azonban a vitézül küzdő Honvéd 2–1-re diadalmaskodott. Nem játszott fergetegesen az együttes, de nagyot harcolt zsinórban harmadik hétközi mérkőzésén, így abszolút megérdemelte a sikert. Jövő hét közepén pedig már nem rendeznek fordulót, hiszen számos játékosunknak egy másik erőpróbán, az érettségin kell helytállnia.

Reméljük, ott is úgy gyűjtik majd a pontokat, mint az NB III-as bajnokságban.

 

NB III., KÖZÉP CSOPORT, 32. FORDULÓ
Budapest Honvéd II–Újpest FC II 2–1 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Katona Balázs (Marozsi B., Polyák A.)

Gólszerző: Banó-Szabó (37.), Csörgő (56.), ill. Hegedűs (53.)

Honvéd: Dúzs – Sani (Erdélyi, 66.), Szabó A., Csörgő, Benczenleitner – Irimiás, Bocskay, Zsótér (Kerezsi, 66.) – Banó-Szabó (Lukács D., a szünetben), László D. (Kovács D., 77.), Németh B. (Kocsis D., a szünetben)
Vezetőedző: Simon Miklós

Újpest: Tomori – Kovács D. L . (Eckl, 60.), Hajnal, Nagy Zs., Fehér Cs. – Benyó, Ferkel (Chukwujekwu, 60.), Török L. (Lefler, 78.), Hulicsár – Hegedűs, Kenyeres (Kálnoki-Kis Zs., 66.)
Vezetőedző: Mundi Viktor

Simon Miklós: – Szerencsére ritkán mondok ilyet, és nem is szeretnék a jövőben, de rosszul játszottunk. Fáradtak, tompák voltunk, nem működött az a játék, amit szeretnék látni a srácoktól. Remélem, hogy ezt nagyon gyorsan vissza tudjuk fordítani, mert amellett, hogy rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, ezeket nem váltottuk gólra, és a végén – meg kell mondani – szerencsével tartottuk itthon a három pontot, mert az Újpest egyenlíthetett volna. Látom az okát a rosszabb játéknak, azon kell dolgoznunk, hogy ez javuljon, és az egyéni teljesítmények jobbak legyenek a jövőben.


28.04.2021, 16:30Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele