U13-as csapatunk remek sorozattal zárta az idényt, hiszen egy hét leforgása alatt két rangos nemzetközi tornáról is aranyéremmel térhetett haza. Takács Richárd tanítványai előbb a 24 csapatos Adria Soccer Cup-on, majd a szombathelyi Bicskei Bertalan Emléktornán hódították el a győztesnek járó trófeát, olyan klubokat megelőzve, mint a Toulouse, az Austria Wien, az AZ Alkmaar, az RB Leipzig vagy a Salzburg.
„Nagyon tehetséges játékosaink vannak, akik ráadásul olyan közösséget alkotnak, amelynek öröm nap mint nap a részese lenni. Nagyon szeretik egymást, képesek egymásért küzdeni, mindenki be tud állni a sorba, és igazi csapatemberként viselkedik. Őszintén mondom: nagy élmény minden nap bejönni hozzájuk dolgozni, és látni őket az akadémián. Rendkívül hálás vagyok azért, hogy velük dolgozhatunk” – mondta U13-as vezetőedzőnk.
Márta Bencét mindkét tornán elnyerte a gólkirályi címet. Akadémistánk korábban belső védőként bizonyíthatott, majd csatárként kapott lehetőséget, amellyel rögtön élni is tudott.
„Nagyon örülünk, hogy jól teljesítettünk és nyerni tudtunk. Nem számítottam rá, hogy gólkirály leszek, hiszen korábban nem szereztem ennyi gólt, főleg nem egyszerre, mivel hátrébb játszottam. Nagyon boldog vagyok. Ezúttal csatárként szerepeltem, ami nagyon tetszik nekem. A belső védő poszt is közel áll hozzám, de elöl sokkal többször kerülök helyzetbe, és jobban tudok érvényesülni.”
Csapatkapitányunk, Babos Csanád szintén büszkén nyilatkozott, elmondása szerint nagyon jó érzés egy ilyen tehetséges csapatot vezetni.
„Megtisztelő érzés, amikor nagy csapatok ellen játszhatunk, hiszen ilyenkor mutathatjuk meg igazán, mire vagyunk képesek. Nagy öröm számomra, hogy egy ilyen tehetséges és kiváló csapatot vezethetek. Megpróbálom minden pillanatát élvezni. A csapat legnagyobb erőssége az összetartás, a szeretet és a tehetség kibontakoztatása.”





.jpg)