„Eddig minden a terv szerint alakul, jó körülmények között dolgozhatunk, napi két edzéssel készülünk, a tervezett munkát el tudtuk végezni. Eddig az időjárás is kegyes volt hozzánk, bízom benne, hogy így is marad” – mondta Bódog Tamás, a Budapest Honvéd vezetőedzője a csapat pénteki ebédjét követően.
A szakvezető a csütörtöki naphoz hasonlóan pénteken is két gyakorlást vezényel(t) a Győrben készülő együttesnek, délelőtt az edzőpálya mellett a konditeremben is jelenése volt a társaságnak, amely szombaton a szlovák bajnokság ezüstérmese, a Zsolna ellen lép pályára.
„Nehezebb erőpróba lesz a második felkészülési meccsünk, de ahogy az Ajka elleni találkozó esetében, az edzésmunkát illetően itt sem vagyunk tekintettel a mérkőzésre, ugyanúgy megkapják a játékosok a terhelést, pénteken két edzésünk van és szombat délelőtt is lesz még egy tréningünk – folytatta Bódog Tamás. – Jó csapat ellen lépünk pályára, remélem, jó meccset is vívunk szombaton. Mindig fontos a győzelem, mert az soha nem jöhet rosszul, de emellett az is sokat számít, hogy a játékosok olyan irányba fejlődjenek, azokat a dolgokat próbálják megvalósítani, amit kérünk tőlük. Az általam képviselt felfogásban vannak olyan elemek, amiket korábban nem kértek tőlük, de vevők ezekre is, becsülettel csinálják a gyakorlatokat. Látjuk, hogy van még előttünk fejlődési lehetőség, át kell nekik is állniuk erre a felfogásra, hogy maradéktalanul végre tudják hajtani a kért feladatokat.”
Bódog Tamás hangsúlyozta, hosszú napjai vannak a csapatnak, hiszen a 80-90 perces edzések mellett ott vannak még a konditermi gyakorlások, vagy éppen a személyre szabott törzs-, has- és hátizomerősítő programok, szóval van meló bőven, a csapat pedig nagy odaadással dolgozik edzésről edzésre.
A BUDAPEST HONVÉD FC ELSŐ CSAPATÁNAK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
2020. július 22., szerda: FC Ajka–Budapest Honvéd FC 2–2
2020. július 25., szombat: Budapest Honvéd FC–MSK Zilina (szlovákiai), Győr, 19:00 – zárt kapuk mögött
2020. július 29., szerda: Budapest Honvéd FC–Balaton FC Siófok, Győr, 19:00 – zárt kapuk mögött
2020. augusztus 1., szombat: Budapest Honvéd FC–Paksi FC, Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 17:00 – zárt kapuk mögött





