Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az egyén fejlődése a legfontosabb

Az egyén fejlődése a legfontosabb

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 3 Min.

Első bajnoki mérkőzésére készül második csapatunk

Vasárnap elrajtol az NB III-as bajnokság, amelynek Közép csoportjában szerepel majd a Budapest Honvéd második csapata is. A Simon Miklós irányította fiatalok július 6-án álltak munkába, s három felkészülési mérkőzés is van a hátuk mögött: az első megmérettetés 2–1-es siófoki győzelmet hozott, az Újpest ellen 2–0-ra nyertek a kispestiek, a Kaposvárral pedig 2–2-es döntetlent játszottak hazai pályán.

„Rövid, de annál sűrűbb volt a felkészülésünk – tekintett vissza Simon Miklós, a második csapat vezetőedzője. – Az első csapattal közösen kezdtük el a munkát, mielőtt edzőtáborba vonultak, és szerencsére jó pár játékosunk a kerettel tarthatott Győrbe. Abszolút elégedett vagyok a srácok hozzáállásával, azt érzem, hogy megértették, milyen lehetőség előtt állnak, partnerek benne és napról napra bizonyítják, hogy nagyon jó játékosok és még jobbak akarnak lenni.”

A győri edzőtáborban készülő fiatalok az úgynevezett felnőtt program keretében kaptak lehetőséget az első csapatban, amelynek fontos bázisa a Simon Miklós irányította második együttesünk. Korábbi U19-es vezetőedzőnk, aki nyártól az utánpótlás koordinátori feladatokat is ellátja, elárulta, nagyon jól érzi magát az új szerepkörben.

„Simon

„Öröm olyan munkatársakkal dolgozni, akiknek iszonyat sok tudás van a birtokában, ezt pedig próbáljuk a lehető legjobban kiaknázni – mondta Simon Miklós. – Urbányi István vezetésével és mentorálásával új szakmai alapokra helyezzük a fiatalok útját az első csapatunk felé, ezt Kemény Kristóf kollégámmal szoros együttműködésben végezzük és ezt segítve az első csapat stábjában is szerepet kaptunk, a fiatalok felfelé áramoltatása, beépülése és gondozása a feladatunk a második csapaton keresztül. Nagy segítségünkre van Szentpéteri Viktor, aki a kapusokat nemcsak a második csapatnál, de az U19-es korosztályban is próbálja felkészíteni arra, ami a felnőttfutballban vár rájuk. Sasvári Anikó pedig technikai vezetőként megteremti nekünk mindazt a hátteret, ami ehhez a munkához szükséges. Szerencsés vagyok, mert mindenkin azt látom, hogy érti a projektet, tudja, milyen irányba megyünk és mindent meg is tesz azért, hogy elérjük a céljainkat. Nagyon erős bázisunk ebben a Magyar Futball Akadémia és vezetője, Herczeg Vince, ahol szintén a fejlődés az elsődleges cél meg van a nyitottság és a segítőkészség abban, hogy a fiatal játékosok felfelé áramoljanak, még ha komoly fejtörést is okoz sokszor, hogy a csapatok legjobbjai kikerülnek a saját korosztályukból. Ez igazi edzői kihívás lesz mindannyiunk számára. Igyekszünk azt a tudást, ami bennünk van, átadni, ebben pedig nagyon sokat segít, hogy remek stábbal dolgozhat az ember.”

Vasárnap az Iváncsa elleni mérkőzéssel kezdi meg szereplését második csapatunk az NB III Közép csoportjában, az első fordulóban hazai környezetben, a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban lépnek pályára fiataljaink. Simon Miklós elárulta, ugyanabban a felfogásban készülnek a találkozóra, mint a következő ellenfelekre, vagyis nem kizárólag az eredményességet, hanem a hosszú távú célok elérését tartják szem előtt.

„Minden mérkőzést szeretnénk megnyerni, de nem rendelünk alá semmit ennek, hiszen a fiatalok fejlődése az elsődleges – vázolta második csapatunk bajnoki célkitűzéseit Simon Miklós. – Szeretnénk minél több fiatal játékosnak lehetőséget adni, szeretnénk Bódog Tamásnak és az első csapatnak abban segíteni, hogy a tehetségeink megmutathassák, mire képesek. A felnőtt program azért jött létre, hogy az akadémián belül is a felfelé áramlást a lehető legintenzívebbé tegye, életkortól függetlenül, így könnyen meglehet, hogy tizenöt éves játékos is lesz majd a hétvégi kezdőcsapatban. Saját magunkat is fejlesztenünk kell, hogy közös sikernek éljük meg, ha bármikor is a felnőtt csapattal edz, vagy játszik egy fiatal, még ha gyengül is egy adott korosztály. Idén először például három 2002-es születésű, azaz akadémiai korú játékos kerül a másodosztályba kölcsönbe, ami eddig nem volt kivitelezhető."


„Nálunk nem az az elsődleges, hogy egy-egy mérkőzésre vagy ellenfélre felkészüljünk, hanem, hogy bővüljön a csapat, elsősorban pedig az egyén taktikai, technikai bázisa – folytatta Simon Miklós. – Az első fordulóban játszó játékosok nagy része például a mai napig az első csapattal készül, ez pedig sokkal fontosabb a céljaink elérésében. Félreértés ne essék, kötelessége minden pályára lépő játékosnak győzelemre játszania, csakúgy, mint a stábnak is, és nem keresünk indokokat arra, ha ez esetleg nem sikerül. Lehet, hogy kapunk majd pofonokat, de biztos vagyok benne, hogy ha a csatákat el is veszítjük, a háborút a végén mi fogjuk nyerni, mert nagyon sok ügyes és tehetséges gyerek van a kezeink között. Arra próbálunk koncentrálni, ami a célunk, akármelyik csapattal találkozunk, ugyanazt tartjuk fókuszban. A Kaposvár elleni utolsó mérkőzésünk erőt kell, hogy adjon a srácoknak, és nekünk is jó visszaigazolás lehet, hogy jó az irány.”

Az Iváncsa elleni, 11 órakor kezdődő találkozóra ingyenes a belépés (300 hazai- és 30 vendégnéző látogathat ki a mérkőzésre), a hazai szurkolók a főbejárat jobb oldalán található kapun, a vendégek pedig a Temesvár utca 60. számhoz eső bejáraton léphetnek be.

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub