Számok
1
Szendrei Norbert volt az első kispesti játékos, aki pályára lépett válogatott mérkőzésen az új Bozsik Arénában, a Románia elleni U21-es Európa-bajnoki mérkőzésen. A szombati találkozón 21. születésnapját ünneplő középpályásunk volt a negyedik MFA-nevelés, aki a Honvéd szentélyében címeres mezt viselhetett.
5
Gazdag Dániel San Marino ellen ötödik alkalommal húzta magára a magyar válogatott címeres mezét.
215
Szombaton az OTP Bank Liga 27. fordulójában a Honvéd az Újpest FC-t fogadja az Új Hidegkuti Stadionban. A párosítás történetében ez lesz a 215. találkozó
Ez történt a héten (március 29. – április 4.):
100 éve:
1921. április 3-án a Németországban túrázó Kispesti AC 1–1-es döntetlent játszott a kölni Ballspiel Club ellen. A piros-feketék gólját Sándor József szerezte.
50 éve:
1971. április 4-én Ausztria és Magyarország három fronton mérte össze erejét („A”, „U”, és ifjúsági válogatott).
Az „A” válogatott 2–0-ra nyert Bécsben. Kocsis Lajos a kezdőcsapat tagja volt, a szünetben lecserélték, helyére a szintén kispesti Szűcs Lajos állt be. Az „U” válogatott Szombathelyen szintén 2–0-ás győzelmet aratott. A magyar csapat kapuját Lévay Tibor védte. Az ifjúsági válogatott Bécsben 5–0-ra verte a sógorokat. Fehérvári János a kezdőcsapat tagja volt, a 66. percben cserélték le.
25 éve:
1996. április 3-án a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Kispest-HFC a Bozsik-stadionban 2–2-es döntetlent játszott a Ferencvárossal. A kispestiek góljait Árgyelán János és Piroska Attila szerezték.
Születésnapok
Március 29.: Maximilian Oraze (1967)
Március 30.: Disztl Péter (1960), Száraz Lajos (1939), Kovács Béla (1977), Erdélyi Miklós (1981)
Március 31.: Andrusch József (1956)
Április 1.: Puskás Ferenc (1927), N'Gog David (1989)
Április 3.: Lantos István (1986), Lukács Dániel (1996)
Csapataink eredményei:
Első csapat: Budapest Honvéd–Vasas 3–1
NB III: Budapest Honvéd II–Dabas-Gyón FC 1–2
Öregfiúk: Honvéd BKE–Budafok 6–1





