Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Elhunyt Bárfy Antal

Elhunyt Bárfy Antal

Klub

Veröffentlicht: 01.03.2023, 15:14Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

93 éves korában távozott el egy nagy generáció utolsó tagja

Szerda éjszaka, kilencvenhárom éves korában elhunyt Bárfy Antal, az első kispesti Aranycsapat utolsó tagja.

1930. október 30-án, Kispesten született, itt járt iskolába és itt kezdett futballozni. 1945 és 1954 között volt a Kispest, majd a Bp. Honvéd játékosa. 1948. december 19-én a MATEOSZ elleni győztes mérkőzésen mutatkozott Kispestben, az 5–1-es sikerhez két góllal járult hozzá. A Kispesttel 1949-ben bronzérmet, a Bp. Honvéddal 1952-ben bajnoki aranyat, 1951-ben és 1953-ban ezüstérmet nyert. 1953. december 6-án a Kinizsi elleni (0–0) meccsen húzta utoljára magára a Honvéd piros-fehér mezét.

Utolsó kispesti szereplése 2021-ben, a Bozsik Aréna avatásán volt, amikor Bozsik Péterrel és a klub tulajdonosával, Mendelényi Dániellel közösen vágták át a nemzeti színű szalagot.


A nagy generáció utolsó labdarúgójától búcsúzunk. Emlékét örökké megőrizzük!

Nyugodj békében, Toncsi bácsi!


Bárfy Antalt a 90. születésnapján is köszöntöttük, majd a klublegendákat bemutató rovatunkban is forgattunk vele és ezt a beszélgetést felidézve búcsúzunk tőle.


01.03.2023, 15:14Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub