Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Először hazai pályán

Először hazai pályán

Klub

Veröffentlicht: 24.06.2021, 14:12Lesezeit: 1 Min.

Kétszer találkozott eddig az Ajkával a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Harmadik alkalommal találkozik felkészülési mérkőzésen a Budapest Honvéd az FC Ajkával, de először fogadjuk a zöld-fehéreket hazai pályán. 


2006.07.15.: Bp. Honvéd–Ajka FC 4–3 (4–1)
Gólszerző: Gajda (2), Lantos, Bartyik, illetve Czafit, Varga I., Cseke

Elsőnek 2006 nyarán, semleges helyszínen, Alsóörsön találkozott egymással a két együttes. A kispestieknél főleg fiatalok, valamint három próbajátékos kapott lehetőséget. A próbajátékosok közül az azóta már tragikus körülmények között elhunyt Gajda Istvánnal kötött szerződést a klub. A csatár két góllal járult hozzá a kispestiek 4–3-as  győzelméhez. Gajdán kívül Lantos és Bartyik szerezték a góljainkat, a rivális találatai Czafit, Varga I. és Cseke nevéhez füzödnek. A mérkőzés érdekessége, hogy a második félidő közepén az együttes vezetőedzője Aldo Dolcetti is pályára lépett.  


2020.07.22.: FC Ajka — Budapest Honvéd FC 2–2 (1–2)
Gólszerző: Rétyi, Csizmadia Z., illetve Kesztyűs, Tóth-Gábor

Másodszor 2020 nyarán, Ajkán mérte össze erejét a két együttes. A két klub közötti kooperációs megállapodásnak köszönhetően négy kispesti labdarúgó, Kovács Nikolasz, Tóth Péter, Irimiás Gergő és Zvara Levente került a zöld-fehérekhez. A mérkőzés 11. percében Kesztyűs Barna szerzett vezetést a kispestieknek, majd fél óra elteltével a piros-feketék egyik új igazolása, Tóth-Gábor Kristóf talált a kapuba. Közvetlen a szünet előtt Rétyi szépített. A második félidőben a Honvéd teljes sort cserélt. A hazaiak az 56. percben Csizmadia révén egyenlítettek.

24.06.2021, 14:12Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub