Első felkészülési mérkőzésén 2–2-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd. Stratégiai partnerünk, az Ajka otthonában Bódog Tamás vezetőedző az eredménytől függetlenül elégedett volt a tapasztaltakkal.
„Azt kaptuk ettől a meccstől, amit vártunk – mondta a találkozót követően Bódog Tamás. – Egy friss csapattal játszottunk, amelyik jó formában van. Látszik, hogy egy hét múlva kezdődik számukra a bajnokság, míg mi a felkészülés elején járunk és fáradtan jöttünk erre a találkozóra. Ettől függetlenül legalább láttuk, hogy mi az, amin lehet javítani.”
Vezetőedzőnk elárulta, a játék minden elemében lehet még fejlődni a következő időszakban, ám a sok hiba ellenére úgy gondolja, hogy elérte a célját első vendégszereplésünk.
„Mindenki tudott egy félidőt játszani, ami mellé futás is szerepelt a programban, a terhelés tehát megvolt – mutatott rá Bódog Tamás. – Úgy gondolom, első mérkőzésnek rendben volt ez a találkozó. Igaz, elkövettük azokat a hibákat, amiket szeretnénk majd elkerülni, de nincs ezzel semmi gond, hiszen egy hete dolgozunk együtt a csapattal. Tudtuk, hogy fáradtak lesznek a játékosok, ennek ellenére mindenki megpróbálta a maximumot kihozni magából, ami azt gondolom, hogy sikerült is.”
A Budapest Honvéd legközelebb szombaton lép pályára felkészülési mérkőzésen, akkor a Zsolna együttesével találkozik zárt kapuk mögött a győri edzőtábor egyik állomásaként.




