Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hiába a sok lehetőség

Hiába a sok lehetőség

Spiele

Veröffentlicht: 31.03.2024, 20:31Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Több gólszerzési esélyünk is volt, ezek azonban kimaradtak és a Budafok szerezte meg a győztes találatot

Egy helyen változtatott a Soroksárt legyőző csapaton Csertői Aurél, szakvezetőnk kényszerűségből cserélt, mivel Kerezsi Zalán kisebb vállsérüléssel tért vissza az U21-es válogatottból (ahol két meccsen, két gólt lőtt, s összesen négy játékosunk lépett pályára korosztályos nemzeti együttesben), s bár aggodalomra nincs ok, nincs nagy baj, a budafoki bajnokit még ki kellett hagynia házi gólkirályunknak.

Ami egyben azt is jelentette, hogy a nyáron érkezett, sérüléssel is bajlódó Kundrák Norbert szezonbeli tizedik meccsén másodszor szerepelt kezdőként, így a Kundrák, Holman, Krajcsovics támadótrióval vettük fel a harcot a Dajka László dirigálta Budafokkal.

Az első tíz percet Lőrinczy Attila szöglete zárta, Gundel-Takács Bence ütötte ki a beívelést, majd három perccel később, Benczenleitner Barna, Lőrinczy Attila és Krajcsovics Ábel látványos passzai után Benczenleitner lőtt a balösszekötő helyéről, a hazai kapus bravúrral hárított. Többet birtokoltuk a labdát, többet is támadtunk és a védelmünk is stabilan állt a lábán, a félidő derekán Szabó Alex látványos becsúszással szerelte Zsóri Dánielt, majd újra a kispesti lehetőségek következtek.

A 30. percben Lőrinczy Attila ívelt veszélyesen középre, aztán Holman Dávid közeli próbálkozását mentette Gundel-Takács, majd Lőrinczy és Holman is távoli szabadrúgással vette célba a kaput, előbbi lövését lehúzta a kapus, utóbbié pedig remekül csapódott lefelé, azonban centikkel a léc felett hagyta el a játékteret.

A szünetben cserélt a Budafok, érkezett korábbi akadémistánk, Szerető Krisztofer, míg az első helyzet ismét előttünk adódott, de hiába próbálkoztunk egy támadáson belül háromszor is, nem sikerült megszereznünk a vezetést. Néhány perc elteltével átvette a játék irányítását a hazai együttes, az 58. percben Dúzs Gellét tolt szögletre egy kellemetlenül pattogó labdát, emellett kapusunk több jó ütemű kimozdulással gyűjtötte be az elővágott labdákat.

A 69. percben aztán nagy lehetőség maradt ki, Lőrinczy indította a bal szélen Krajcsovicsot, aki befelé cselezett, majd a védők között Kundrákhoz passzolt, támadónk lövését bravúrral hárította Gundel-Takács.

A hajrára Csertői Aurél is változtatott, szakvezetőnk Bobál Gergelyt és Benkő Lászlót küldte pályára, majd a 74. percben váratlan vezetést szerzett a Budafok: egy jobbról beívelt labda Vasvári Zoltánt találta meg, aki a balösszekötő helyéről, tizenkét méterről kapásból a hálóba lőtt.

Húsz perc volt még hátra a találkozóból, csapatunk igyekezett még nagyobb energiákat mozgósítani a gólszerzés érdekében, így a Budafok előtt is több terület nyílt, ráadásul a hazai együttes érthetően az idővel is játszott és próbálta őrizni az eredményt.

A 84. percben Lőrinczy bal oldali szabadrúgását fejelte lécre a csereként beálló Bocskay Bertalan, Szabó Alex közelije meg egy védőről vágódott az oldalhálóba. A 86. percben a mi szögletünk után kontrázott a Budafok, Dúzs Gellért azonban bravúrral hárította Kovács ziccerét. A 88. percben Bobál lövése levágódott, Krajcsovics kísérleténél pedig a védők mentettek, míg a következő percben Benkő lövését fogta Gundel-Takács.

(Kimaradó) helyzetből aztán a hosszabbításra is jutott, Bobál, Benkő, Holman és Lőrinczy összjátéka után utóbbi lőtt távolról, Gundel-Takács vetődve védett, több lehetőségünk pedig már nem adódott, így hiába dolgoztunk ki jó néhány helyzetet, ezeket nem tudtuk berúgni, a kevesebb lehetőségéből egyet értékesítő Budafok szerezte meg a három pontot.

MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 26. FORDULÓ
BUDAFOKI MTE–BUDAPEST HONVÉD FC 1–0 (0–0)
Budafoki MTE Sporttelep

V: Hanyecz Bence (Belicza B., Csatári T.)
G: Vasvári (74.)

Budafok: Gundel-Takács – Fekete M. (Szerető, a szünetben), Lorentz, Kalmár O., Horváth O. – Oláh (Horgos, 90.), Soltész I. (Németh M., 59.) – Merényi (Pintér Á., 67.), Csonka, Kovács D. – Zsóri (Vasvári, 59.)
Vezetőedző: Dajka László

Honvéd: Dúzs – Kovács N., Pekár, Szabó A., Benczenleitner – Keresztes (Bobál G., 72.), Nyitrai (Bocskay, 81.), Lőrinczy – Kundrák (Benkő, 72.), Holman, Krajcsovics
Vezetőedző: Csertői Aurél


31.03.2024, 20:31Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft