Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jól érzi magát Ajkán

Jól érzi magát Ajkán

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

Kovács Nikolasz folyamatos játéklehetőséghez jut partnerklubunknál

Az előző idényben előbb a kooperációs megállapodás keretében, majd tavasszal kölcsönjátékosként szerepelt az FC Ajka együttesében Kovács Nikolasz, aki 13 mérkőzésen, kezdőként lépett pályára a Veszprém megyei gárdában, s a 2020–2021-es bajnoki szezonban is stratégiai partnerünket erősíti. Fiatal védőnk elárulta, jól érzi magát Ajkán, ahol az első pillanattól kezdve befogadták a csapattársak, s az is megkönnyítette a beilleszkedését, hogy a két klub közti együttműködésnek köszönhetően több honvédos társával együtt érkezett.

„Nagyon szeretem a társakat és a szurkolókat is, hál’Istennek sokan járnak ki a mérkőzéseinkre – mesélte Kovács Nikolasz. – Sok lehetőséget kaptam az elmúlt szezonban is, és úgy érzem, egyre jobban kezdek hozzászokni a felnőttfocihoz. Nagyon jó fiatalként olyan játékosok ellen játszani, akik sok NB I-es mérkőzéssel rendelkeznek és a folyamatos játéklehetőség is jót tesz a fejlődésemnek.”


Szerdán, a Honvéd elleni felkészülési mérkőzésen is ott volt az ajkai csapatban Kovács Nikolasz, s mint mondta, a szituáció ellenére is jól érezte magát a találkozón.

„Készültem a meccsre és egy kicsit izgultam is, de ahogy felléptem a pályára, félre tudtam tenni azt, hogy ki ellen játszunk – magyarázta mosolyogva a jobb oldali védő. – Jó mérkőzés volt, bár az elején voltak hibáink, amit természetesen egy ilyen szintű csapat, mint a Honvéd, ki is használ. Kaptunk két gólt ezekből a szituációkból, de hajtott mindenki a meccsen, és megtettünk minden tőlünk telhetőt.”

A 2–2-es döntetlennel végződő edzőmérkőzés a Honvéd első megmérettetése volt a szezonban, míg az ajkaiak már a felkészülés végéhez közelednek: a Merkantil Bank Ligában ugyanis már augusztus 2-án elrajtol a bajnokság.

„Itthon játsszuk az első meccsünket a Győr ellen, a szurkolók előtt szerintem könnyebb lesz elkezdeni a bajnokságot, mint idegenben – tekintett előre Kovács Nikolasz. – Most az mondanám, hogy a középmezőnyben végezhet a csapat, meglátjuk majd, hogyan alakul számunkra a szezon. Szeretnénk minden mérkőzésen jól teljesíteni és a lehető legjobb helyezést elérni.”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub