Számok:
1
Dusan Pantelic és Talys Oliveira is első bajnoki meccsét játszotta a Honvéd színeiben az MTK otthonában.
25
Nenad Lukic a 25. szerb játékos a Bp. Honvéd történetében.
197
Az NB I egyik legpatinásabb párosítása az MTK-Bp. Honvéd rangadó. Az OTP Bank Liga 2. fordulójában 197. alkalommal találkozott egymással a két együttes.
Tudtad?
1936 őszén a Kispest világbajnokot szerződtetett. A csapat új középfedezete, Varga László dr. 1935-ben a főiskolai világbajnokságon aranyérmet nyert a magyar csapattal.
A hét mondása:
Hidi Patrik a 250. kispesti bajnoki mérkőzése után: „Három klubom volt eddig összesen a felnőttek között, az valóban nem túl sok, de nincs is hiányérzetem. Kétszer játszottam külföldön, a többit pedig itt töltöttem a Honvédnál és szerintem erre is büszke lehetek, hogy folyamatosan számítottak rám. Úgy gondolom, sokat is tettem ezért és szeretnék is tenni még a klubért, hogy sikeresek legyünk, olyan irányba induljunk el, amit szeretnénk és amire büszkék lehetnek a szurkolók, a klub és mindenki más.“
Ez történt a héten (augusztus 9. — augusztus 15.):
100 éve:
Koltay József lett a Kispesti AC új edzője.
50 éve:
1971. augusztus 15-én a Bp. Honvéd 1–1-es döntetlent játszott a Salgótarjáni BTC ellen. Az első félidőben Szűcs Lajos góljával 1–0-ra a Honvéd vezetett.
25 éve:
1996. augusztus 11-én, az NB I 1. fordulójában a Kispest-HFC a Vasast fogadta. A mérkőzés 1-1-re végződött. A kispestiek gólját Piroska Attila szerezte.
Születésnapok
augusztus 9.: Csákó József (1933), Csinos András (1939)
augusztus 10.: Pandur István (1960)
augusztus 11.: Müller Krisztián (1977), Dudás Zoltán (1933), Uzoma Eke (1989)
augusztus 13.: Tóth Kálmán (1944)
augusztus 14.: Téger István (1968), Lukács István (1909)
augusztus 15.: Menyhárt Kálmán (1955)
Elhunyt
augusztus 9.: Kisuczky Róbert (1965)
Csapatunk eredménye:
OTP Bank Liga: MTK Budapest–Budapest Honvéd 1–0





