Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megérdemelt győzelem

Megérdemelt győzelem

Spiele

Veröffentlicht: 17.03.2024, 18:04Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Szép gólokat lőttünk, kompakt futballt mutattunk be

Négy egyre nyertünk a Soroksár elleni bajnokin a 25. fordulóban, a találkozót követően így értékelt vezetőedzőnk, Csertői Aurél.

„A mérkőzés elejétől fogva uraltuk a játékot, végig a mi akaratunk érvényesült. Az első félidőben nagyon szép gólokat is lőttünk, habár a Soroksár tartalékosan állt ki, ez azonban az érdemeinkből egy cseppet sem vesz el. Nagyon melóztak a srácok, az ellenfélnek az első félidőben nem voltak lehetőségei, támadásban is védekezésben is kompakt futballt mutattunk be. A második játékrészben is szereztünk egy szép gólt, de ekkor már kicsit ráültünk az eredményre és inkább a labdatartáson volt a hangsúly, kevesebbszer vettük célba az ellenfél kapuját. Nem akarom emiatt kritizálni a srácokat, ez minden csapatnál előfordul, tudat alatti, hogy a nagy előny birtokában kicsit visszavesz az együttes. Mind az öt cserelehetőségünket kihasználtuk, sérülése után újra játszott Bobál Gergely és Viacheslav Kulbachuk személyében újonct is avattunk, gratulálok a csapatnak! Örülök a győzelemnek, tudjuk, hogy van törlesztenivalónk, azonban azt gondolom, hogy dicséretes a Győr elleni idegenbeli siker után hazai is tudtunk nyerni, joggal mondhatjuk, hogy eredményt tekintve kielégítő hetet zártunk. A Győrrel szembeni találkozó más mérkőzés volt, egy erősebb ellenféllel játszottunk, ott pontatlanabbul futballoztunk, most jóval pontosabb volt a játékunk. Ebben is kell előrelépni, de a le a kalappal a srácok előtt, végig hajtottak, ez egy megérdemelt győzelem. Örömteli, hogy egymás után kettőt nyertünk, ezt azonban még nem nevezném sorozatnak, majd ha zsinórban mondjuk öt meccsen győzünk. Dolgoznunk kell tovább!“

17.03.2024, 18:04Spiele

Ähnliche Nachrichten

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Tamás Somogyi im EM-Qualifikationskader der U19-Auswahl

Die nächste Maßnahme der U19-Nationalmannschaft findet vom 8. bis 17. November 2026 statt, in deren Rahmen das Team an der zweiten Runde der EM-Qualifikation teilnimmt.

04.11.2026 | Erste Mannschaft

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Ádám Szamosi erneut in die U21-Nationalmannschaft berufen

Die U21-Nationalmannschaft bestreitet am 16. November ein Vorbereitungsspiel gegen Zypern im Új Hidegkuti Nándor Stadion.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Weitere 60 Tickets für das Ligaspiel gegen MTK erhältlich

Die Tickets für das Spiel am Samstag waren praktisch im Handumdrehen ausverkauft. Aufgrund der großen Nachfrage hat unser Verein Kontakt mit MTK aufgenommen, die – obwohl sie bereits in der ersten Runde das Doppelte des vorgeschriebenen Gästekontingents zur Verfügung gestellt hatten – unter Berücksichtigung der Sicherheitsvorschriften weitere 60 Tickets im Gästeblock freigeben.

03.11.2026 | Erste Mannschaft

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Ticketinformationen für das Auswärtsspiel gegen MTK

Tickets für das Ligaspiel gegen MTK Budapest sind ab sofort erhältlich.

02.11.2026 | Erste Mannschaft