Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nevelés, fejlesztés, egység

Nevelés, fejlesztés, egység

Spiele

Veröffentlicht: 07.07.2023, 14:42Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Kurucsai Milán optimistán vetette bele magát a munkába

Az előző héten az ilyenkor szokásos felmérésekkel és orvosi vizsgálatokkal vágott bele a munkába második csapatunk, múlt szerda óta pedig már a pályán készül a társaság, a frissen kinevezett, 43 esztendős Kurucsai Milán vezetésével.

Nem ismeretlen számodra asszisztensedződ, Mihály Tamás, ő megkönnyíti a beilleszkedésed?
Jól telt az első hetünk Tamással, de természetesen ez az egész stábra igaz, mert kiváló szakemberekkel dolgozhatok együtt. Tamás segít felvenni a ritmust, hiszen több edzői tanfolyamon is részt vettünk már, rengeteg információt, tanácsot kapok tőle szervezési szinten, illetve egyelőre sokkal jobban ismeri a srácokat is, így óriási segítséget jelent számomra.

A Honvéd-MFA régiós rendszerében előző állomáshelyed, a Monor klubunk egyik partneregyesülete. Ennek a kapcsolatnak köszönhetően könnyebb lehet a munkád a Honvédnál?
A két egyesület közötti szoros viszony természetesen segít, rendszeresek a szakmai eszmecserék, így a futballfilozófiát tekintve is van átfedés a klubok között és a több tehetség is érkezett már Monorról Kispestre. Ráadásul a közös beszélgetések és a labdarúgómúltamnak köszönhetően több kollégát is ismertem már.

Csíkszeredán az utánpótlásban dolgoztál, Monoron pedig a felnőtteket treníroztad. Most mintha a két terület által igényelt szakmai tudást kellene vegyítened.
Igen, bár elsősorban úgy érzem, hogy a képzői, nevelői készségeimet kell majd hasznosítanom. A klub vizióját tekintve a vezetőedzői szerep mellett, a nevelői, fejlesztői szemlélet is rendkívül fontos, ez pedig inkább ahhoz a szerepkörhöz hasonlít, amit Csíkszeredán végeztem.

Hogyan indul a közös munka a csapattal és a kollégákkal?
Sok az új impulzus, igyekszem ezeket minél gyorsabban rutinná tenni, hogy a munkámban is sikeresebb legyek. Pozitívak az első benyomásaim, képzett és érett játékosokkal dolgozhatok, egy olyan klubnak, mint a Budapest Honvéd, megtiszteltetés a részévé válni.

Miként fogadták a srácok az első edzéseket?
Az első időszakban a kondíció fejlesztése kap nagy szerepet, ami nem biztos, hogy a játékosok kedvence, de nagyon pozitív, hogy a srácok jól álltak bele a munkába, alázattal végzik a dolgukat. Az edzések során a játékban előforduló helyzeteket, alapelveket szeretem gyakoroltatni, erről szólnak majd a tréningek, hiszem, hogy élvezni fogják a srácok. Elkezdtem az első ismerkedő beszélgetéseket is velük, jó mentalitású futballistákról van szó, élmény lesz velük dolgozni!

A második csapatunk kerete rendszeresen változhat a keret az első csapat, illetve az korosztályos bajnokság való szereplés okán. Emellett mennyire beszélhetünk állandóságról?
Egy új koncepció alapján kialakuló rendszerről van szó, amelynek nagyon szívesen váltam a részéve. Az U19-es korosztály elengedésével, az utánpótláskorú fiatalok gyorsabb integrálásával az a célunk, hogy minél korábban érett játékosokat mutathassunk meg a felnőttfutballban. Egyértelmű, hogy az elején járunk még, rengeteg a változó tényező, de a közeljövőben mindenki megtalálja ebben helyét, úgy a játékosok, mint a szakemberek. Számolok a nagyobb létszámmal, de ez természetes, egy második csapat irányítása nemcsak hagyományos edzői készségeket igényel. Sokkalta rugalmasabbnak kell lenni, a cél a kijelölt útvonal mentén az egyének fejlesztése és az, hogy minél többen dörömböljenek az első csapat ajtaján, miután az NB III-ban bizonyítják a rátermettségüket.

Mi a cél, a bajnokság kezdetére milyen erényekkel rendelkezzen a csapatod?
Ismerjük a klub alapértékeit: egység, elhivatottság, szenvedély, bátorság. Fontos, hogy átérezzük a fontosságukat, ezek mentén kell dolgozni és ezeken az értékeknek kell megjelenniük a pályán is.

Szombaton következik az első felkészülési mérkőzésetek, mire számítasz, milyen elvárásokkal indultok neki a Putnok elleni találkozónak?
Ami a fizikai részt illeti, mindenkinek 45 perces meccsterhelést szeretnénk biztosítani. Az eddig közösen átdolgozott pár napban lefektettünk bizonyos alapelveket, melyekből szeretném, ha több is visszaköszönne a taktikát illetően. Emellett fontos, hogy mindenki megmutassa, miképpen tudta befogadni a gyakoroltakat, illessze be a saját tudását a csapat egységébe.

07.07.2023, 14:42Spiele

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie