Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Petneházától Philadelphiáig

Petneházától Philadelphiáig

Klub

Veröffentlicht: 15.05.2021, 18:18Lesezeit: 1 Min.

Infografika – bajnoki cím, kupagyőzelem és több egyéni díj is színesítette Gazdag Dániel kispesti karrierjét

Mennyi minden belefér 11 évbe – egészen pontosan 4087 napba –, Gazdag Dániel kispesti karrierjébe pedig annál is több! Alábbi infografikánkon megmutatjuk válogatott középpályásunk Philadelphiába vezető útjának legfontosabb állomásait, amelyek között kiemelkedő csapatsikereket és egyéni elismeréseket (mint például Az év játékosa-díj) is találunk. 

A 25 esztendős középpályás 2010 tavaszán került Kispestre, a 14. születésnapját már vörös-feketében ünnepelhette, s az U14-es csapattól kezdve, a ranglétrát végigjárva 2014. szeptember 26-án mutatkozott be az NB I-ben, ahol összesen 175 mérkőzésen viselhette a Honvéd mezét. 2017-ben bajnoki címet, 2020-ban pedig kupagyőzelmet ünnepelhetett, ő és Nagy Gergő mondhatja csak el magáról, hogy a Magyar Futball Akadémia neveltjeként bajnok és kupagyőztes is lett Kispesten!

Válogatott játékosunk a Ferencváros elleni szezonzáró bajnoki mérkőzésen öltötte magára utoljára a Budapest Honvéd mezét, miután kivásárolta szerződéséből az amerikai Philadelphia Union együttese, Gazdag Dániel pedig nagyon jó élményekkel távozik új klubjába. A sikeres kispesti pályafutás után tehát jöhet az amerikai álom, előtte azonban tekintsünk vissza az elmúlt 11 évre az alábbi grafika segítségével.



15.05.2021, 18:18Klub

Ähnliche Nachrichten

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Über Zweihundert – Am Samstag soll ein fast achtjähriger Fluch gebrochen werden

Informationen, Wissenswertes – alles, was man vor dem Auswärtsspiel gegen MTK Budapest wissen muss.

06.11.2026 | Klub

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub