Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Plusz tizenöt

Plusz tizenöt

Spiele

Veröffentlicht: 02.07.2021, 15:10Lesezeit: 1 Min.

A Vasas lesz a Honvéd vendége a harmadik nyári felkészülési mérkőzésünkön

1–0 az Ajka, majd 4–1 a Budaörs ellen – eredményesen kezdte tehát a nyári felkészülési meccsek sorozatát a Budapest Honvéd, s több biztató momentumot is láttunk a srácoktól. A győzelem mellett az is közös volt a két találkozóban, hogy Horváth Ferenc vezetőedző két részre osztotta a keretet, így minden pályára lépő 45 percnyi terhelést kapott.

„Ahogy korábban is említettem, a felkészülési mostani, harmadik hete a legkeményebb és ez a kőkemény hét még egy erős meccsterheléssel zárul, mivel ezúttal nem kétszer negyvenöt, hanem kétszer hatvan percet játszunk – árulta el vezetőedzőnk a szombati Vasas elleni találkozó előtt. – Továbbra sem az eredményesség a lényeg, hiszen a héten a dupla edzések mellett két felkészülési mérkőzést is vívunk, az számít, hogy a csapat jó erőben legyen, illetve meccsről meccsre többet szeretnénk viszontlátni azokból az elemekből, mozgásokból, amelyeket az edzéseken gyakorolunk. Hiszen bár kemény munkát végzünk, a fizikai felkészítés van most főszerepben, ez nem jelenti azt, hogy a taktikai elemeket bezártuk a pálya melletti kis házba a bóják mellé, és majd csak a hajrában vesszük elő őket. Ettől is szép ez a feladat, hogy mindenre elegendő időt szánjunk és felkészülten várjuk majd a rajtot. Tartom, hogy örülök a jó edzéseknek, a sikeres edzőmeccseknek, de a bajnokságban kell majd eredményesnek lenni. Persze, akkor sem fogok szomorúan hazamenni a családhoz, ha abban a tudatban tölthetjük együtt a hétvégét, hogy a harmadik felkészülési mérkőzésünkön is győzni tudunk.”

A Budapest Honvéd–Vasas találkozó július 3-án, szombaton 10:00 órától kezdődik, a találkozóra a belépés ingyenes, ehhez védettségi igazolvány szükséges, helyek a lelátó kapacitásának megfelelően állnak rendelkezésre. A mérkőzést streamen keresztül közvetítjük.

02.07.2021, 15:10Spiele

Ähnliche Nachrichten

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Vachter legt vor, Panna Nagy trifft doppelt – Sieg mit drei Toren Vorsprung gegen Csíkszereda

Unsere Frauenmannschaft gewann ihr viertes Testspiel in der Bozsik Aréna mit 4:1.

27.07.2026 | Spiele