Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Remek siker!

Remek siker!

Spiele

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

A DVTK után a ZTE vendégeként is 4–2-re nyert a Honvéd

Ez ám a visszatérés!

Tamás Krisztián a nyáron – Székesfehérvár érintésével – éppen Zalaegerszegről érkezett Kispestre, és a 25 esztendős védő először léphetett pályára előző szezonbeli együttese ellen, sőt annak otthonában, ráadásul sérüléséből felépülve most került vissza a (kezdő)csapatba, „ennek örömére” pedig már a hetedik percben előnyhöz juttatta a Honvédot.

Fejeséhez egy másik visszatérő is kellett, hiszen Djordje Kamber (aki egyébként szintén futballozott Zalaegerszegen) a most futó idényben bajnokin először volt tagja a kezdőcsapatnak, Tamás góljához pedig az ő hatalmas, parittyaszerű bedobása szükségeltetett, amit Ivan Lovric megcsúsztatott a röviden, Tamás meg a hálóba bólintotta a hosszún.

Egy null ide!


Djordje Kamber visszatérése egyébként azt is magával hozta, hogy a csapat ezúttal – a korábbi években sokszor sikert hozó – három belső védős szisztémában állt fel, és persze, most citálhatnánk a vonatkozó futballközhelyet, miszerint „minden felállás annyit ér, amennyi tartalommal megtölti a csapat”, de úgy tűnik, ezúttal ez jót hozott a mieinknek.

Tamás Krisztián gólja után is támadásban maradtunk, Balogh Norbert, majd Zsótér Donát lövése után már közel voltunk a második gólhoz, végül azonban Szendrei Norbert neve mellé jegyezhettük ezt fel. Az U21-es válogatottba először meghívót kapó középpályás (akihez az MLSZ értesítése szerint eddig tartalékként számba vett Tóth-Gábor Kristóf is csatlakozik) a szezonbeli első, NB I-es karrierje második gólját jegyezte, és ha visszagondolunk a Debrecen elleni találatára, majd megnézzük a zalaegerszegit, akkor szerényen megjegyezhetjük, hogy nálunk Szendrei (sem) tud kis gólt lőni!


Jó volt látni a csapatot, eltökélten, nagy elánnal futballoztak a srácok, a gyengébb szereplés sem kötött béklyót a lábakra, sőt, kellő önbizalommal, lendületesen játszottunk, bizonyítva azt, hogy több van az együttesben, mint amit eddig mutatott, no meg azt is, hogy a szezon korai szakaszában sokszor festhet csalóka képet a tabella.


A szünetbeli kétgólos előny ráadásul három is lehetett volna, hiszen a 32. percben kispesti színekben a 150. NB I-es meccsét játszó Gazdag tekert a jobb alsó sarok felé egy szabadrúgást, amit Demjén kapus csak a gólvonal mögül tudott kikotorni, Bognár bíró azonban nem adta meg a gólt…


Persze ami késik, nem múlik, csak éppen a 32. helyett a 48. percben szereztük meg a harmadik gólunkat, Gazdag és Balogh pedig ennek is tevékeny részese volt: előbbi remekül passzolt jobbra Mezghraninak, míg az utóbbi tökéletes ütemben érkezett a beadásra és a védőket megelőzve a hálóba passzolta a labdát.


Hiába azonban a háromgólos előny, nem nyugodhattunk meg teljesen, az utolsó húsz perc Könyves szépítő góljával indult, amitől érthetően vérszemet kapott a ZTE. Bódog Tamás kettőt cserélt az utolsó negyedórára, Balogh Norbertet Boubacar Traoré váltotta, míg Zsótér Donátot Nagy Gergő, aki nyári műtétjét, öt NB III-as és egy Magyar Kupa-meccsét követően ebben a szezonban először lépett pályára bajnokin az első csapatban!


Szükség is volt a friss erőre (érkezett később Baráth Botond, majd a debütáló Artur Craiciun), hiszen a Zalaegerszeg mindent megtette az egyenlítésért, de szerencsére volt tartása a csapatnak, Traoré első NB I-es gólja pedig végképp eldöntötte a találkozót.

„Mindegy hogyan, csak győzzünk” – hangsúlyozta a meccs előtt Batik Bence, óhaja pedig meghallgatásra talált, megvan a győzelem (a DVTK elleni siker után ismét idegenben, és ismét 4–2-re nyertünk), ráadásul olyan játékkal és akarattal, amire a folytatásban is lehet építeni!

01.01.2021, 01:00Spiele

Ähnliche Nachrichten

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Vier-Tore-Remis im Hidegkuti-Stadion

Am 13. Spieltag der OTP Bank Liga trennten wir uns von MTK Budapest auswärts mit einem 2:2-Unentschieden.

07.11.2026 | Spiele

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Ákos Baki: Zu Hause kann unser Ziel nur sein, alle drei Punkte zu holen

Unser Verteidiger hält den Gegner für eine spielstarke, kombinationsfreudige Mannschaft. Der Kader von ZTE hat sich seit dem Halbfinale des Ungarischen Pokals im April allerdings stark verändert – das müssen wir in dieser Phase der Saison nutzen.

29.08.2026 | Spiele

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Heimfluch gebrochen: Frauenfußball kehrt mit einem Sieg ins Bozsik zurück

Die Mannschaft von Balázs Dörnyei setzte sich am zweiten Spieltag der Simple Frauenliga dank der Tore von Fanni Vachter und Sára Krisztin mit 2:0 gegen Szekszárdi UFC durch.

14.08.2026 | Spiele

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Auf in die Atomstadt! – Zu Gast beim dreimaligen Podiumsplatzinhaber

Informationen und Wissenswertes – alles rund um das Spiel am Sonntag gegen Paksi FC.

08.08.2026 | Spiele