Múlt héten ünnepeltük a Lelki Egészség Világnapját, amelynek apropóján akadémiánk sportpszichológusát kértük, vezessen be minket egy kicsit a kulisszák mögé. Pankár Tibor 3 éve dolgozik az MFA növendékeivel, s mint egykori válogatott kosárlabdázó, saját tapasztalatiból is merítkezik.
Sokáig kínosan érezték magukat az emberek, ha szóba került a pszichológia témája, még sportberkeken belül is. Létezik még ez a „ciki-faktor“ manapság?
Létezik, de az elmúlt tíz évben erőteljesen csökkent. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a vezetők, edzők látásmódja is változott, felismerték, hogy a mentális fejlesztés fontos, de az edzői szakmán túlmutató terület. Rákényszeríteni persze senkire sincs értelme, hiszen itt az eredményhez egyéni motiváció is kell. Nem arról szól, hogy lelkileg erős vagyok-e, hanem, hogy mennyire ismerem magam, hogyan tudom az energiámat menedzselni, kezelni a stresszt.
Mitől különbözik a sportolók mentális felkészítése az átlagembernél?
Azt vallom, hogy a sportoló ugyanolyan ember, mint mindenki más. A közeg azonban extrém, ahol jól működő képességek kellenek. Civil életkörülmények között nagyon kevés olyan szituáció van, ahol valaki el akarja venni tőled a célodat. Képzeld el, hogy írsz egy cikket, valaki odamegy, áthúzza, amit addig írtál, kihúzza a kezed alól a papírt és azt mondja, hogy innentől az övé, ő akarja azt továbbírni. A sport erről szól, a riválisok egyszerűen meg akarják akadályozni azt, hogy te jól végezd a dolgodat. Ezzel nem mindig egyszerű megbirkózni, ráadásul emellett még van rengeteg más befolyásoló tényező is.
Például?
Rengeteg dolog kihat az emberre, egy iskolai eredmény, magánéleti problémák vagy akár a társak rosszul elsült poénja is. Ez nem úgy megy, hogy élem az életemet, amíg odaérek a pálya szélére, aztán ott lecserélem a ruhámat és átváltok sportolóra. Ahogy felöltöztem, viszem be minden kis gondolatomat és nehézségemet a pályára egy képzeletbeli hátizsákban. A mentális felkészítés arról szól, hogy ezeket dolgokat félre tudjuk tenni, mert ebből lesz a jó teljesítmény.
Milyen „veszélyei“ vannak az élsportolói létnek?
Ezek a fiatalok extrém terhelésnek vannak kitéve. Az akadémiára bekerülve nagyon fiatalon elszakadnak a biztonságos környezettől, amit a család jelent. Ez a változás mindig nehéz, de a legtöbb esetben jól alkalmazkodnak hozzá. Ehhez szükség van arra, hogy olyan környezetet teremtsünk, ahol el tudják mondani a problémáikat, nekünk, felnőtteknek pedig érzékenynek kell lennünk rá. Sokszor előfordul a fásultság is, amit a túlzott elvárások, túlterhelés okozhat. Szűk a mezsgye, ahol meg lehet tartani az egyensúlyt, hiszen a tehetségeknél növelni kell a terhelést a fejlődés érdekében. Figyelni kell viszont, hogy ez ne billenjen át a másik oldalra, ezt pedig a sport pozitív hozadéka, a játék öröme kell, hogy ellensúlyozza. Nehéz megtartani a tudatosságot is, könnyű abba a csapdába esni, hogy azt érzem, a társadalom felett állok, kiváltságaim vannak. Tapasztalatból beszélek, én is voltam élsportoló, magam is megéltem ezt. Nehéz, mert valóban egy kiváltságos helyzetről beszélünk, kiváltságos juttatásokkal, népszerűséggel, de meg kell tartani azt az alap értékrendet, amiből aztán be tudnak illeszkedni a társadalomba, amikor vége a karriernek.
Mit lehet tenni ezeknek az elkerülése érdekében?
A cél mindenképpen az, hogy egy fiatal játékos tanulja meg azokat a technikákat, amikkel belülről képes kezelni a nehezítő körülményeket. A civil életben is akkor tud valaki hatékonyan működni, ha ismeri magát, tisztában van az erősségeivel, amikre támaszkodhat és a fejlesztendő területekkel is. Fontos, hogy az őket körbevevő emberek, legyenek edzők, vezetők, szülők vagy tanárok, egy irányba hassanak, hogy ki tudják hozni magukból a gyerekek a maximumot.
Hogyan néz ki az akadémián végzett munkád a gyakorlatban?
Minden héten egy délutánt töltök itt és többségében egyéni foglalkozásokat tartok a játékosoknak. Legtöbbet a Talent Program játékosaival találkozom, mellettük azonban természetesen helyet kapnak azok is, akik nem tagjai a programnak, de az edzők vagy nevelőtanárok úgy ítélik, hogy szükségük van a segítségemre. A nulladik lépésben egy ViennaTest nevű szoftver segítségével méréseket végzünk. Ez különböző kognitív képességeket mér, mindenkivel ugyanolyan feladatokat tudunk megoldani, s így objektív visszajelzést kapunk. Ezt követően három alkalommal találkozom a fiatalokkal, amikor egy alap edukáció következik a mentális fejlesztésről. Ezalatt kiderül, hogy találunk-e valakinél olyan területet, amiben érdemes fejlődnie, vagy a megszerzett tudatossággal együtt tud a hétköznapokban tovább dolgozni. Természetesen, ha bármilyen körülmény változik, ha valaki úgy érzi, hogy nem tud hatékonyan dolgozni, akkor önállóan is megkereshet engem. Segítséget nyújtok továbbá az akadémián zajló kiválasztási procedúrában is, vagyis segítem a fiatal tehetségek akadémiára irányításának folyamatát, valamint tanácsot adok az akadémián pallérozódó fiatalok magasabb szintre emeléséhez. Hogy kiben van meg leginkább a potenciál a fejlődéshez, az egyéni képességeken múlik, ez is része a tehetség fogalmának.
Ha már nemrég ünnepeltük a Lelki Egészség Világnapját, milyen tanáccsal engednél minket útnak?
Mindig arra biztatom a sportolókat, de az őket körülvevő embereket is, hogy fejezzék ki az igényeiket és tanuljanak meg kérdezni, ha nem értenek valamit. Ha nem fogalmazzuk meg egyértelműen a gondolatainkat, akkor nem fogunk jól eligazodni a feladatok között, ez belső feszültséget okoz és energiákat von el a teljesítményünkből. Ebben ugyanakkora szerepe van az edzőknek, a gyerekeknek és a szülőknek is. A másik, hogy megtartsuk az örömöt és a játékosságot, keressük azokat a szituációkat, amikben jól érezzük magunkat. A foci nemcsak arról szól, hogy végigcsinálom a feladatokat, hogy focista lehessek, hanem arról, hogy élvezzem a játékot.
