Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A szívnek nem lehet parancsolni

A szívnek nem lehet parancsolni

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Nemes József nem szökött meg, csak bejelentés nélkül távozott

Sorozatot indítunk, amelyben a Honvéd nagyjai idézik fel a legendás történeteiket, képzeletbeli elbeszélés formájában, klubunk krónikása, Kaszás Kálmán tolmácsolásában. A 6. részben, Nemes József történetét olvashatjátok.


Miután az idősebb Puskás elmondta történetét, egykori játékostársa, Nemes felé fordult.

– Hallgassuk meg a „szökevényt”. Te jössz Doma!

– Nem szöktem meg, csak bejelentés nélkül távoztam – mondja mosolyogva.

1936 november végén a Kispest szokásos téli portyájára indult Franciaországba. Akkor még nem gondoltam, hogy nélkülem tér majd haza a csapat. A Kispest soha nem tartozott a gazdag klubok közé, de ebben az időben különösen nehéz helyzetben volt. A bevételek folyton csökkentek, még rendes pályánk sem volt, ezért létfontosságú volt pénzhez jutni. Az értem kapott 16 ezer pengőből tellett a pályára, sőt még új játékosok vásárlására is.

Az FC Mulhouse talán a korábbi túrák egyikén nézett ki magának, vagy valaki beajánlott nekik nem tudom, de tény, hogy a francia játékosügynökök már szeptemberben megkörnyékezték a klubot is és engem is. Az én fantáziámat nem nagyon mozgatta meg ez a lehetőség, bár tény, hogy anyagilag nem jártam rosszul. A légiósélet sem volt újdonság számomra, hiszen korábban már szerepeltem külföldön a svájci Young Fellows csapatánál. Szóval amint lejátszottuk első meccsünket az FC Sochaux ellen, a franciák már bombázták a kispesti vezetőket az eladásommal kapcsolatban, az üzlet hamarosan megkötetett, én meg három meccs után új csapatban találtam magam. A Mulhouse nem volt egy világverő együttes, a francia az I. osztály utolsó helyén szerénykedtek. A Le Havre-i amatőr csapat elleni kupameccsen mutatkoztam be, lőttem is egy gólt, de csak 3–3 lett. A francia lapok dicsérték a teljesítményem, de a csapat kapott hidegetl meleget. Később elértünk néhány figyelemre méltó eredményt megvertük például a bajnokjelölt Sochaux-t, de a kieséstől nem menekült meg a csapat. Nem szenvedtem hiányt semmiben, de a távollétet nehezen viseltem. Az eszem egészen máshol járt, mindig arra gondoltam, mi lehet Kispesten, hogy áll a csapat a bajnokságban. Március közepén aztán nem bírtam tovább váratlanul hazajöttem Franciaországból. Meglepetés volt a franciáknak és a kispestieknek is. Nincs mit szépíteni bejelentés nélkül távoztam.

– Mondtam, hogy megszöktél. – vágott közbe Puskás papa.

– Gyakran írt haza s ezekből a levelekből kiderült, hogy Doma nem is annyira a Mulhouse, hanem a Kispest sorsa miatt aggódott – vette át a szót Serényi. Az egyik edzés végén levél és lap érkezett Franciaországból. Nemes írta mindkettőt. A lapot a csapatnak, a levelet Mayer Bélának. A levélben többek között ez állt: „Az Elektromos ellen nagyon kell vigyázni. Mi Strasbourgban játszunk, de az eszem ott lesz az Elektromos elleni mérkőzésen.” 

– A hazaérkezésemnek a kispesti vezetők örültek, ugyanakkor vakarták a fejüket, hogy miképpen oldják meg a szökéssel okozott problémát – folytatta a mesélést Nemes. Mint minden nehéz helyzetet ezt is Mayer Béla oldotta meg. Béla bácsi addig alkudozott, amíg a franciák kiadtak. Visszatértem Kispestre, és többé nem hagytam el a piros-fekete színeket.


Purczeld Ferenc – https://honvedfc.hu/hirek/mibol-lesz-a-cserebogar/2020-06-21

Serényi Imre – https://honvedfc.hu/hirek/ijedtunkben-nyolc-golt-rugtunk/2020-06-14

Eisenhoffer József – https://honvedfc.hu/hirek/eletem-felejthetetlen-emleke/2020-05-24

Varga Péter – https://honvedfc.hu/hirek/a-kispest-elso-valogatottja/2020-05-17

Kispesti dekameron – https://honvedfc.hu/hirek/kispesti-dekameron/2020-05-10

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club