Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A tudatosság is hiányzott

A tudatosság is hiányzott

Academy

Published: 09/09/2021, 04:45 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

U15-ös csapatunk kikapott a PFLA-tól

Az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzését pótolta a Honvéd-MFA U15-ös csapata hétközben, a PFLA ellen.

Mihályi Tamás együttese az egész mérkőzésen nagyot küzdött és ment előre, de a kapu előtt a felcsútiak pontosabbak voltak, az első félidő hajrájában kétszer, majd a második játékrész elején is betaláltak, így 3–0-s győzelmet arattak.

U15-ös csapatunk szombaton javíthat, amikor a DVTK együttesét fogadja.

U15-ÖS BAJNOKSÁG, 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Budapest Honvéd-MFA–PFLA 0–3 (0–2)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Kiss II. Gábor (Fekete L., Kelemen I.)

Gólszerző: Mészáros B. (33.), Lukács V. (39.), Mondolics (48.)

Honvéd: Tompa – Csorba D., Szvétek, Csorba N., Lakatos M. (Csóri, 65.), Szabó Á. (Bencsetler, 54.), Szlovák, Botos (Kovács B., 51.), Szénási (Csákány, a szünetben), Birtalan (Gáspár D., 65.), Jádi (Molnár P., a szünetben)

Vezetőedző: Mihályi Tamás

Mihályi Tamás: – Nagyon nagy energiákat mozgósítottunk az egész mérkőzés folyamán, azonban a finomság és a tudatosság hiányzott belőlünk. Gratulálunk a PFLA-nak.

09/09/2021, 04:45 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy