Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A végén dőlt el

A végén dőlt el

Academy

Published: 11/01/2021, 08:16 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Idegenben győzött U15-ös csapatunk

Az U15-ös bajnokság 9. fordulójában az MTK otthonában vendégeskedett a Budapest Honvéd-MFA. A mérkőzés első félidejében a hazaiak kétszer is vezetést szereztek, azonban Szelényi Márk mindkétszer egyenlíteni tudott.

A második játékrész egy kispesti találattal kezdődött, Szlovák Áron volt eredményes, ezzel pedig már a mieink voltak előnyben. A találkozó vége előtt négy perccel a kék-fehérek egy tizenegyesnek köszönhetően egalizáltak, azonban a 79. percben Giuliani Marcello megszerezte a mindent eldöntő találatot és kialakította a 4–3-as végeredményt. Mihályi Tamás tanítványai ezzel a győzelemmel maradtak a tabella harmadik helyén.

U15-ÖS BAJNOKSÁG, 9. FORDULÓ

MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA 3–4 (2–2)

Lantos Mihály Sportközpont

V: Kelemen I. (Varga A., Bakó M.)

G: Szabó Cs. (3.), Purzsa (27.), Cseh (76. – tizenegyesből) ill. Szelényi (10., 38.), Szlovák (46.), Giuliani (79.)

Honvéd-MFA: Papp L. (Tompa, 28.) – Lakatos M., Csorba D. (Giuliani, a szünetben), Bencsetler, Nagy M. (Molnár-Czétényi, 71.), Szénási (Jádi, a szünetben), Szabó Á., Molnár P. (Varga M., 77.), Birtalan, Szlovák (Gáspár D., 77.), Szelényi (Beatty, 71.)

Vezetőedző: Mihályi Tamás

Mihályi Tamás: – Ez a mérkőzés nyomokban sem tartalmazott labdarúgást, azonban örömteli, hogy bármi is az állás meccs közben, a srácok soha nem adják fel.

11/01/2021, 08:16 PMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy