Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az ezüstérmest vertük

Az ezüstérmest vertük

Matches

Published: 09/25/2023, 06:04 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

A Nyíregyháza ellen tartották itthon a három pont a lányok

A női NB II 4. fordulójában a Nyíregyháza Spartacus gárdája vendégeskedett a XIX. kerületben szombaton, a bajnokság 4. fordulójában, mely találkozón végig dominálva 3–1-s sikert arattak a lányok. 

Már a 14. percben zörgött a háló, azonban nem kispesti, hanem vendéggól született, Urai Bianka juttatta előnyhöz a Szparit, de Sipőcz Virág a 31. percben egyenlíteni tudott. A második játékrészben ismét ő villant, a 72. percben vette be a vendégek kapuját, majd hét minutummal később pedig Hajpál Melissza állította be a párharc végeredményét. 

Újabb győzelmükkel hatodik tétmeccsükön diadalmaskodtak a lányok, sorozatukat az FC Hatvan ellen folytathatják a Simple Női Kupában.

Martin Masaryk: – A saját teljesítményünk mellett szeretném az ellenfelünket is dicsérni, hiszen szép, kombinatív futballt játszottak. Nyíltsisakos küzdelem volt, nekünk és az ellenfelünknek is több helyzete akadt. Büszke vagyok a lányokra, nem ijedtek meg attól, hogy hátrányból kellet játszaniuk, végig támadtunk, s ennek köszönhetően is találtunk be háromszor. Köszönöm a csapatomnak a harcosságot és a hatalmas szívet, amit kivittek a pályára, gratulálok nekik!

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 4. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 3–1 (1–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Kalydy D. (Révész, Trapp)
G: Sipőcz (31., 72.), Hajpál (79.) ill. Urai (14.)

Honvéd: Széchenyi – Kós (Kovács A., 82.), Sipőcz, Ambach, Nagy E., Szabó J., Hortobágyi, Katona, Morris, Nádudvari, Hajpál (Wittner, 90+2.)
Vezetőedző: Martin Masaryk

09/25/2023, 06:04 PMMatches

Related news

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

Unbeaten in Eight Competitive Matches – Victory in Szekszárd with Goals from Vachter and Palama

In Round 13 of the Simple Női Liga, our women's team claimed a 2–0 victory away against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

Rebeka Róth: Our goal is to continue our unbeaten run

We spoke with our midfielder Rebeka Róth about the derby against MTK, the new format of the Simple Women's League, and Saturday's league match against Szekszárd FC.

10/25/2026 | Women's football