Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Barátságos meccs hétezer néző előtt

Barátságos meccs hétezer néző előtt

Matches

Published: 03/26/2021, 11:52 AMReading time: 1 min

2016 nyarán játszottunk legutóbb felkészülési mérkőzést a Vasassal

A Budapest Honvéd a Siófok után szombaton újabb felkészülési meccset játszik, ezúttal a Vasas ellen a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban. A tétnélküli meccsek kategóriájában 105 év alatt közel harminc meccset játszott a kispesti és az angyalföldi együttes.

1916 augusztusában Kispesten játszott először barátságos találkozót a két rivális –Érdekesség, hogy az első tétmeccsre csak néhány hónappal később december elején került sor –, amit a piros-kékek nyerték 3–2-re, a mieink góljait Kónya és Túri szerezték. Két évvel később 1918-ban kétszer is megmérkőztek a csapatok: februárban a Vasas nyert, a májusi meccs gólnélküli döntetlent hozott.

1924-ben Körmendy és Fürstner góljaival 2–1-re legyőztük a piros-kékeket, 1929 és 1937 között sorozatban ötször vertük a riválist, méghozzá rendre nagy gólkülönbséggel (5–1, 5–1, 4–0, 4–1, 12–3). Utóbbi meccs hőse Déri volt, aki féltucat góllal terhelte a Vasas kapuját, 1943 májusában a Vasas 4-0-s győzelmével zárult le a sorozat. 1943 szeptemberében ritka magas nézőszám mellett játszottak a csapatok. Az Elektromos Latorca utcai pályáján 7 ezer néző látta a Kispest 5–4-es győzelmét. A piros-feketék góljait Nonn (2), Boros (2) és Urhegyi lőtték.

A hatvanas években kétszer is legyőztük a Vasast, 1960-ban 3–2-re, 1964-ben 5–1-re az utóbbi meccset a Fáy utcában játszották, góljainkat Komora (3), Nagy Antal és Tóth Kálmán szerezték. 1984-ben négy napon belül kétszer is összemérte erejét a két együttes, a Fáy utcában a Vasas 2–1-re, Kispesten a Honvéd 4–1-re nyert.

Az ezredforduló után, 2005 és 2007 között hárommeccses győzelmi szériát produkáltak a piros-kékek (1–3, 1–3, 0–2). Legutóbb, 2016 nyarán a Bozsik Stadionban a kispestiek nyertek 2–0-ra Vernes és Holender góljaival.

A góllövők közül a Magyar Futball Akadémián nevelkedett Vernes most is ott lehet a pályán, de már az ellenfél soraiban, így aztán nem bánjuk, ha a neve ezúttal nem szerepel majd a gólszerzők között.

03/26/2021, 11:52 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches