Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Búcsú, emelt fővel

Búcsú, emelt fővel

Matches

Published: 02/24/2021, 06:05 PMReading time: 2 min

Vitatható ítéletek mellett, kettős emberhátrányban kaptunk ki a Zalaegerszegtől

Ha valahogy ki kell kapnunk, akkor talán így történjen meg a vereség. Kilenc, majd nyolc mezőnyjátékossal futballozva, hősies küzdelmet és alázatos játékot bemutatva. És még így is rettentően fájdalmas, no meg dühítő a zalaegerszegi kupabúcsúnk.

Fájdalmas, hiszen sokkal több volt ebben a meccsben. Most is a fegyelmezetten, taktikusan játszó Honvédot láthattuk, amely a pályán lévő labdarúgók létszámától függetlenül megalkuvást nem tűrően küzdött. Amely előbb egy-, majd kétembernyi hátrányt tüntetett el. Sőt, nemcsak bekkeltünk, hanem támadtunk, sokáig észre sem lehetett venni, hogy melyik együttes futballozik emberhátrányban. Amíg csak egy mínuszban voltunk, tökéletesen kompenzáltuk a 10. percben kiállított Lukas Klemenz hiányát, húsz perccel a kiállítás után vezetést szereztünk, s bár a térfélcserét követően egyenlített a ZTE, a második felvonás derekán ismét előttünk adódtak a nagy helyzetek: Nagy Dominik lövését Gyurján tolta szögletre, ami után Djordje Kamber fejese ment el centikkel a kapufa mellett.

És ahogy említettük, nemcsak fájdalmas, hanem dühítő is a vereség, mivel nem ezt érdemeltük. Természetesen felvethetjük, hogy egyes helyzetekben hozhattunk-e volna jobb döntéseket, de Németh Ádám következetlen és erélytelen bíráskodása sem csökkentette a ráncokat az arcunkon, sőt a győztes zalaegerszegiek is rengeteget mérgelődtek az ítéletek miatt. S amikor egy csapat kilenc, majd nyolc mezőnyjátékkal teszi ki a szívét-lelkét a pályára, akkor bizony dühítő, hogy mégis búcsúra kényszerülünk.

„Gyerünk, gyerünk, fenn a fej, tovább” – hajtotta Horváth Ferenc a játékosait a hosszabbítás második félideje előtt, amit már 2–1-es hátrányban indítottunk, miután Koszta Márk megszerezte a vezetést. Az utolsó húsz percre Gazdag Dániel helyett Batik Bence lett a centerünk, a (megmaradt) játékosok és a stáb még egyszer összekapaszkodott, és bár Horváth Ferenc a második kiállítás után fanyarul megjegyezte, hogy „Lassan kispályán is játszhatunk”, a Honvéd egy pillanatig sem nyújtott kispályás teljesítményt!

Még az utolsó pillanatig is küzdöttünk, a végén már a Batik Bence, Djordje Kamber, Nir Bardea hármassal próbáltunk rohamozni, miközben csak Mohamed Mezghrani és Tamás Krisztián maradt hátul, de hiába, ekkorra már nem maradt erő a csapatban. Persze néhány felháborító ítélet azért a hosszabbításra is jutott, sajnos méltatlan volt a játékvezetés a két csapat teljesítményéhez…

65 percen keresztül egy, majd további 45-ön át két ember mínuszban játszottunk a ZTE otthonában, s bár szenvedéllyel, akarattal, fegyelmezetten futballoztunk, sajnos búcsúzni kényszerültünk a MOL Magyar Kupától.

Keserű szájízzel.

02/24/2021, 06:05 PMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches