Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Budafoki MTE először

Budafoki MTE először

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

A profik nem, de az amatőrök rivalizáltak egymással

Az újonc Budafok otthonában zárja a 2020-as esztendőt a Budapest Honvéd FC együttese. A találkozóra eredetileg november 7-én került volna sor, klubunk azonban az együttes sújtó koronavírus-járvány miatt halasztást kért, ellenfelünk pedig rendkívül sportszerű módon, elfogadta a kérelmünket, így december 23-án jöhet az első NB I-es Budafok–Honvéd!

Érdekesség, az 1945/1946-os „maratoni” Országos Bajnokságban mindkét együttes szerepelt, mégis csak a 2020/2011-es idényben találkoznak egymással a felek. Akkor az MLSZ 2x14 csapattal, területi elv szerint keleti és a nyugati csoportba osztotta az induló 28 együttest, s a Budafoki MTE a nyugati, míg a Kispest a keleti csoportba került. A csoportokon belül körmérkőzéses rendszerben döntötték el a helyezéseket, az első öt csapat pedig a „Legjobb 10” közé került. A Kispest a 4., a BMTE a 13. helyen zárt a csoportjában, tehát a budafokiak kiestek a további küzdelmekből, így elkerülte egymást a két együttes.

A profi bajnokságban ugyan nem, de az amatőr I. osztályban találkozott már egymással a két csapat. A Budafoki MTE és a Kispesti AC 1936 és 1943 között 7 meccsen mérte össze erejét. A mérleg: 2 kispesti, 3 budafoki győzelem, 2 döntetlen.

Legutóbb 2019. szeptember 6-án találkoztak egymással a felek, amikor a Futball Éjszakáján játszottak felkészülési mérkőzést Budafokon, a gól nélküli döntetlennel záródó találkozó pedig a stadionavató mellett arról is emlékezetes, hogy először húzta magára a kispesti mezt Naser Aliji, míg három akadémistánk, Bocskay Bertalan, Csörgő Viktor és László Dávid első alkalommal léphetett pályára az első csapatban.

01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches