Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Budapest Honvéd FC–Újpest FC

Budapest Honvéd FC–Újpest FC

Matches

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

3–2-re nyertünk a lila-fehérek ellen a második téli felkészülési meccsünkön

Szombaton a Győr ellen került sor a Budapest Honvéd FC első téli felkészülési mérkőzésére, szerdán pedig az Újpestet látja vendégül Pisont István együttese – a 11:00 órakor kezdődő találkozóról folyamatosan frissülő cikkünkben számolunk be.


1. perc: a lila-fehérben játszó Újpest kezdte a mérkőzést, a mieink piros-feketében lépnek pályára.

8. perc: Traoré bal oldali beadását Balogh Norbert lőtte a hálóba 1–0

15. perc: Hidit szerelte Beridze, középpályásunk pedig lerántotta a kapu felé meginduló vendégjátékost – tizenegyes. A büntetőt Perosevic a bal oldalra vetődő Tujvel mellett a jobb alsó sarokba lőtte. 1–1

22. perc: Hidi bal oldali szabadrúgását Traoré fejelte mellé.

23. perc: Onovo 25 méteres lövése szállt el jóval a jobb alsó sarok mellett.

25. perc: Simon Krisztián bal oldali szögletét Traoré fejelte ki.

27. perc: Tamás Krisztián bal oldali beadását Traoré próbálta kapura perdíteni, labdája azonban elakadt a védőkben.

28. perc: Gazdag lőtt balról, éles szögből, tízméteres lövése a bal alsó sarok mellett ment el.

32. perc: Perosevic vezette rá a labdát Lovricra, ütköztek, a labda pedig Simon Krisztián elé került, aki lesgyanús helyzetből, a jobbösszekötő helyéről a jobb alsó sarokba lőtt. 1–2

34. perc: Hidi jobb oldali, magas ívben érkező szögletét Craciun elé került a hosszún, aki hat méterről a jobb alsó sarok mellé lőtt.

36. perc: Beridze végezhetett el szabadrúgást, 20 méterről, kissé balról, lövése a sorfalról vágódott szögletre.

43. perc: a kezét fájlaló Traoré helyett Bőle Lukács lép pályára.

44. perc: Beridze 15 méteres ívelését magabiztosan húzta le Tujvel.

45. perc: vége az első félidőnek.


46. perc: a sort cserélő Honvéd kezdte a második félidőt.

50. perc: Lukács bedobása után Bőle tört be a tizenhatoson belülre, átemelte védőjét, de végül szögletre mentettek az újpestiek.

54. perc: Bőle szerzett labdát, majd középre passzolt, az érkező Kocsis elől azonban mentettek a védők.

64. perc: Perosevic került ziccerbe, de Kamber szerelni tudta az újpesti támadót.

70. perc: Kocsis Dominik helyett László Dávid lép pályára.

74. perc: Bőle(,) Lukács összjáték után a jobbösszekötő helyén száguldó Lukács Dániel a kifutó Banai mellett a jobb alsó sarokba lőtt. 2–2

75. perc: Szakály passzolt balról középre Perosevicnek, lövése azonban Kamber lábáról szögletre perdült.

76. perc: Tomás Tujvelt Berla Attila, Nagy Gergőt Sani Abacha váltja.

79. perc: Kamber 50 méteres indítása után Lukács passzolt középre, Bőle elől Koutroumpis mentett szögletre – Aliji sarokrúgását pedig a hosszú oldalon üresen érkező Bőle fejelte a hálóba. 3–2

88. perc: Aliji és Koutroumpis kapott sárga lapot.

90. perc: Bőle bal oldali szabadrúgása a hosszú felső sarok felett szállt el – vége a mérkőzésnek.


BUDAPEST HONVÉD FC–ÚJPEST FC 3–2 (1–2)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Andó-Szabó (Tóth II V., Vígh-Tarsonyi)

G: Balogh N. (8.) Lukács D. (74.), Bőle (79.) ill. Beridze (15. – tizenegyesből), Simon K. (32.)

Honvéd. 1. félidő: Tujvel – Szendrei, Batik, Lovric, Craciun, Tamás K. – Gazdag, Hidi, Zsótér – Traoré (Bőle, 43.), Balogh N. 2. félidő: Tujvel (Berla, 76.) – Lukács, Csörgő, Kamber, Uzoma, Aliji – Nagy G. (Sani, 76.), Bocskay, Kesztyűs – Kocsis D. (László D., 70.), Bőle

Vezetőedző: Pisont István

Újpest: Banai – Ristevski, Simon K., Koutroumpis, Beridze (Stieber Z., a szünetben), Antonov, Mitrovic, Onovo, Pauljevic , Szakály P., Perosevic

Vezetőedző: Michael Oenning

01/01/2021, 01:00 AMMatches

Related news

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

Four-Goal Draw at Hidegkuti Stadium

In Round 13 of the OTP Bank Liga, we played out a 2–2 draw away against MTK Budapest.

11/07/2026 | Matches

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches