Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Büszkeség, presztízs és motiváció

Büszkeség, presztízs és motiváció

Academy

Published: 07/26/2021, 11:12 AMReading time: 1 min

A címvédővel is találkozik a Honvéd-MFA a 14. Puskás-Suzuki-kupán

Bár 2020-ban a koronavírus-járvány miatt elmaradt, idén ismét megrendezik hazánk egyik legrangosabb nemzetközi utánpótlás-tornáját, a Puskás Ferenc emlékére létrehozott Puskás-Suzuki-kupát. A sorozat rekordgyőztese, az ötszörös bajnok Honvéd-MFA természetesen ezúttal is részt vesz a tornán, csapatunk a B jelű kvartettbe került, a csoportellenfelek pedig a címvédő brazil Flamengo, a portugál Sporting és a belga Genk lesznek.

A Puskás-Suzuki-kupát július 26. és 30. között rendezik Felcsúton, a 2004-es, vagy annál később született fiataloknak.

„Egyszer valaki azt mondta: a futball olyan, mint az élet, becsületesen kell élni, becsületesen kell csinálni, és akkor bármit elérhetsz – mesélte a tornát megelőzően Pinezits Máté, a Honvéd vezetőedzője. – Puskás Ferencnek igaza volt, hiszen most csak ki kell nyitni a szemünket és valóra vált az álom, itt van előttünk, benne vagyunk: Európa, de talán mondhatom nyugodtan, a világ elitjével futballozunk öt napon keresztül. Öcsi bácsinak köszönhetjük, hogy most itt vagyunk! Tudva és ismerve az ő múltját, személyiségét, ez büszkeség, presztízs és motiváció kell, hogy legyen mindenkinek, akinek kispesti címer van a szíve fölött! A futballünnepen szerényen és figyelmesen veszünk részt, szeretnénk tanulni más futballkultúrák csapataitól, ugyanakkor vagányan és megalkuvás nélkül azt is megmutatni, hogy milyen is a magyar stílus, a magyar virtus! Az ellenfeleknek sérülésmentes, jó játékot kívánok, a játékosaimnak pedig azt, hogy tegyék felejthetetlenné maguknak 2021. júliusának utolsó hetét!” 

A Budapest Honvéd-MFA programja a 14. Puskás-Suzuki kupán:

Csoportmérkőzések:

július 26., hétfő, 14:15
CR Flamengo (brazil)–Budapest Honvéd-MFA

július 27., kedd, 14:00
Budapest Honvéd-MFA–Sporting CP (portugál)

július 28., szerda, 15:45
Budapest Honvéd-MFA–KRC Genk (belga)

július 30., péntek
helyosztó mérkőzések

07/26/2021, 11:12 AMAcademy

Related news

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

András Vass and Bence Márta named best players for September and October

Based on the votes of our coaches, András Vass in September and Bence Márta in October earned the Player of the Month award at our academy.

11/03/2026 | Academy

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy