Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy gól itt, egy gól ott – Videó!

Egy gól itt, egy gól ott – Videó!

Matches

Published: 08/19/2023, 03:45 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Döntetlent játszott második csapatunk a Szolnok ellen

„Nagyon kemény meccsre számítok“ – mondta beharangozónkban Nagy Zoltán, védőnk pedig nem tévedett, küzdelmes összecsapást hozott második csapatunk és a Szolnok találkozója Kispesten.

A mérkőzés előtti monszunszerű eső persze hatással volt a körülményekre, a labda hol elakadt egy tocsában, hol meg határozottan felgyorsult, így játékosainknak ehhez alkalmazkodni kellett, s a mérkőzés első szakaszát (amikor még vizesebb volt a pálya) tekintve nem is ment ez rosszul.

Bár az első nagyobb lehetőség a Szolnok előtt adódott (Gyetván Márk tolt szögletre egy fejest) és a vendégek birtokolták többet a labdát, mégis mi szereztünk vezetést: a tizenhatos bal oldali sarkához közel végezhettünk el szabadrúgást, Tóth Levente lágyan ívelt középre, az érkező Kocsis Gergely pedig a kapu jobb oldalába fejelt, 1–0 ide! A védőként és védekező középpályásként is bevethető akadémistánk a 28. NB III-as találkozóján szerezte meg az első gólját.

A középkezdés után szinte azonnal újabb feladat akadt Gyetván kapusnak, aki a 21. és a 28. percben is elkönyvelhetett egy-egy védést, míg a félidő végén a fölészálló labda jelentette a veszélyes szolnoki kontra lezárását.

A térfélcserét követően beszorított minket a Szolnok, kapufát is lőttek a vendégek, valamint tovább strigulák kerültek a (nagy) védések rovatba Gyetván Márk neve mellé. A 67. percben azonban már kapusunk is tehetetlen volt, így a Tisza-parti együttes Tisza Kálmán révén egyenlített.

Kurucsai Milán cserékkel is próbált frissíteni a csapatán, de azt is figyelembe kellett vennie, hogy a kispadon ülő hat játékos közül öten pénteken még a St. Pölten vendégeként szerepeltek a 2–2-re végződő U19-es felkészülés mérkőzésen. A hajrára aztán kiegyenlítettebb lett a játék, a mi támadásainkban is volt veszély, gólt azonban már egyik fél sem tudott szerezni, így döntetlennel zárult a találkozó.

Kurucsai Milán: – Egy kiváló csapattal találkoztunk, amelyet képzett játékosok alkotnak, tudtuk, hogy szeretik a földön tartani a labdát, sok passzal futballoznak, erre is készültünk. Kicsit nehezen vettük fel a ritmust, utána azonban kiegyenlítődött a játék, csináltunk jó dolgokat labdával is. A csapat zöme nagyon jó mentalitással futballozott, ennek köszönhetően tudtunk többször is menteni a tizenhatosunk környékén. A második félidő elején nagyon nekünk estek, ott egy kicsit megtorpantunk, de meg tudtuk oldani azt az időszakot is és egy kiváló kapusteljesítmény, kiváló védőteljesítmények is a segítségünkre voltak. A cserékkel tudtunk visszajönni a játékba, vezettünk már olyan kontrákat, amiket előzetesen elképzelhetünk, ezek az első félidőben még hiányoztak, kevesebb volt a mélységi futás. Összességében ez a mérkőzés is egy folyamat része, a fiataloknak nagyon sok mérkőzést kell megtapasztalni, hogy rutinosabban tudják kontrollálni ezeket a küzdelmet találkozókat. Most sokat kellett a labda ellen futballozni, labda nélkül megoldani helyzeteket és azt gondolom, hogy hosszú távon ennek is lesz haszna a srácok számára.

NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 4. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II—SZOLNOKI MÁV FC 1–1 (1–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Juhász Dávid (Frank V., Hegedüs P.)
G: Kocsis G. (21.), ill. Tisza (68.)

Honvéd: Gyetván – Sebe (Zsigmond, 78.), Vojtko, Kaczvinszki, Nagy Z – Kocsis G., Polák – Tóth L. (Hancz, 78.), Kalocsány, Menyhárt (Benkő, 71.) – Sebestyén (Balogh Zs., 64.)
Vezetőedző: Kurucsai Milán

Szolnok: Csáki – Sitku,  Kópis, Szabó R., Pinto – Tisza – Iván M., Pelles (Dósa, 82.), Lengyel,  Barna V. (Dudok, 84.) – Busa
Vezetőedző: Horváth Csaba


08/19/2023, 03:45 PMMatches

Related news

Our second team also begin with a draw

Our second team also begin with a draw

Gábor Kovács's side played out a goalless draw against Békéscsaba, who were still in the second division last season, in the opening round of NB III's South-East group.

07/25/2026 | Matches

Second team win their second match as well

Second team win their second match as well

Kispest–Honvéd FC II beat SZAC 3–2 in a pre-season friendly.

07/10/2026 | Matches

Our second team ends the season with defeat

Our second team ends the season with defeat

Gábor Kovács's side finished the campaign in eighth place.

05/23/2026 | Matches

Confident Victory Against BKV Előre

Confident Victory Against BKV Előre

Our second team secured a commanding 5–1 victory over BKV Előre in Round 14 of the NB III South-East Group.

10/30/2026 | Second team